Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

A magyar rabhordás és a kakasütés legközelebbi párhuzamait a magyarokkal együtt élő nemzetiségi népcsoportok körében találjuk meg. Különösen figyelemre méltóak a palóc és a szlovák rabhordás, valamint a borsodi, gömöri kakaslefejezés szlovák analógiái. Az összefüggésekre az interetnikus kapcsolatok vizsgálata nyüjt majd magyarázatot. Cómaszda íakgdaíomban A lakodalmi játékok legáltalánosabb állatalakoskodása a ló volt. A lómaszkos játékot többnyire a hívatlanok, de a lakodalomba hivatalos vendégek is játszották. A lóalakításnak két módja ismeretes, amelyet A és B típussal jelzünk. A jeles napokkal kapcsolatban mindkettőt bemutattuk. A típusok leírása a gyakori utalások miatt ezúttal is szükséges. A típus. Ennek a típusnak a fő jellemzője, hogy a lovat alakítók elrejtőznek. Két legény egymás mögé állva előrehajlik. A hátulsó az elsőnek megfogja a derekát. Leterítik őket pokróccal vagy lepedővel. Az elülső legény botot tart maga előtt, amelyen egy cserépfazék van. Ezzel imitálják a ló fejét. A farkát többnyire kenderszöszből, olykor szőrből, bundadarabból, rongyból készítik. A pokróchoz vagy a lepedőhöz kötik, esedeg a hátulsó legény bothoz erősítve tartja, kidugva azt a terítő nyílásán. B típus. Ennél a típusnál a lovat a játékos csak részben alakítja. A ló formai megjelenítése kellékekkel történik. A fejét többnyire fából készítik, faragják ki. Gyakori, hogy a ló fejét, nyakát bot-, léc- vagy drótkereten lepedőből, térítőből stb. formálják meg. Egy lefelé fordított teknő egyik végéhez erősítik és felkantározzák. A teknő másik végéhez lószőrfarkat, rongyot stb. szegeinek. A teknő fenekén nyílást vágnak. A lovast alakító játékos a teknő nyílásában áll és a derekára „húzza a lovat". A tekenőt a lófej és a farok kivételével lepedővel beborítják. A játszó legény felsőteste alkotja a lovas alakját. Azt a benyomást igyekeznek kelteni, mintha a lovas a ló hátán ülne. Gyakran egy szalmával kitömött csizmás nadrágot tesznek át a teknőn. A lovas, bár a saját lábán áll, úgy tűnik, mintha a lovat nyergelné és az ő lába lenne a kengyelben. A teknő helyett igen gyakran ún. rostakérget alkalmaznak, s ahhoz erősítik a ló fejét és a farkát. A lóalakítás mindkét formájában, különösen a 13 típushan alkalmi variánsok is megfigyelhetők, azonban a formai jegyek fő vonásait a két típus lényegében körülhatárolja. A recens anyag bemutatása során a lóalakoskodás alkalmaira, valamint a játék elnevezéseire külön is figyelmet fordítunk. Utalnunk kell azonban arra, hogy a s%amara%ás (csacsiját) néven ismert játékot, amely formailag és egyéb tekintetben is megegyezik az A típusú alakoskodással, a lóval összefüggő szokáskomplexumba soroljuk. A Nagy Magyar Alföld területén több mint ötven faluból van a lóalakoskodásra adatunk. A rendkívül gazdag anyagból mutatunk be példákat. Nádudvaron az A típusú, játék volt ismeretes. S%anzara%ás, caci^ás a neve. Elsősorban a juhászok lakodalmában játszották a macskurások. A jelenetnek öt szereplője volt. Két legény alakította a caát. Az állat A típuson belüli megjelenítéséhek variálása: az alakoskodó legényeket rossz bundával takarták le. Az állat fejét rongyokkal, ruhadarabokkal alakították ki. Voltak olyan leleményes macskurások, akik az állat két nagy fülét imitáló bőr- vagy posztódarabot zsinórral mozgatták. A farkát egy ócska tippanmes^elâvû alakították. Az állatalakoskodókat egy legény vezette, másik kettő követte őket. Az egyik kovács legénynek öltözött. Kék kötőt vett fel, bőrsapkát tett a fejére, kezében kalapácsot, rossz patkót tartott. Az ötödik legény a kovácsinas szerepét alakította. O segédkezett az állat patkolásánál.