Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

Már most minden legény essék a térdére. Nyújtsa fel az ujját s esküdjön fejére, Hogy főkáplárjának lesz segítségére, Mondjon násznagy uram áment a végére. Éljen! Érdemes fijak, kik kezet adtatok, E háznál mindennek híven szolgáljatok, S nékem kiváltképpen szavam fogadjátok, A hitnek formáját eképpen mondjátok. Éljen! Az eskü Az erdőben, a mezőben valamennyi makkfa, ugyanannyi tölgyfa, a szarkában a tarkában valamennyi fehér toll, ugyanannyi fekete. Van egy nagy kerek erdő, azon nagy kerek erdőben egy nagy fa, azon nagy fában egy nagy odú, azon nagy odúban egy nagy madár, az a madár olyan madár, hogy csakugyan az a madár ássa ki a szemetek világát, ha ezen főkáplárnak nem fogadjátok a szavát. Ámen. Miután a hitet szépen letettétek, Az leszen nektek az első teendőtök: A bőgős brúgósról ne feledkezzetek, Mit neki szántatok, elébe tegyétek. Éljen! A szegény bőgős is egy tál mellé üle, Melyben semmi sem volt, s sokat evett belüle, És az üres táltól szegény megcsömörle, Jaj, szegény bőgősnek az idő mit szüle. Éljen! Már mostan legények, nincsen egyéb hátra, Készen a toborzó, induljatok táncra, Csakhogy minden legény vigyázzon magára És ráfigyeljen főkáplárja szavára. Éljen! A következő változat Kecelről (Bács-Kiskun m.) való. Az előzőektől lényegesen eltér. A vőfély a „seregét" bemutatja a násznagynak. Feltételezhető, hogy a környező falvakban is hasonló bemutató verset mondtak. A helyszíni vizsgálatok bizonyára azt mutatnák, hogy egy-egy területen azonos típusú változatok ismeretesek. A keceli játékban a vőfély vezetésével kilenc legény a szoba közepén felsorakozott. Nyolcan a vállukon vesszőt — mint puskát — tartottak, a kilencediknek borral teli üveg volt a kezében. A vőfély mutatta be őket: Tisztelt Násznagy Uram megérkeztem, Van már seregem ezennel jelenthetem. Most már kiállhatok a csatamezőre, Törökkel, tatárral véres mennyegzőre. Amint ezt a sereget összeverbuváltam Nagy magyar földet egészen bejártam. Hiszem, hogy minden katonám magyar vérből való, Hiszem, hogy köztük egy sem lesz hazaáruló. Ez a két dalia Attilának vére, Az egyik sántít a tyúkszemére, A másik talpig derék legény, Kedves eledele a jó túróslepény. Ez meg Árpád unokája, Ha szól a muzsika zörög a bokája, Szereti a kártyát meg a borosüveget. Ez a másik vitéz Bodigi nemzetsége, Sovány egy kicsit, de van jó egészsége. Tréfálkozni vele nem is igen lehet, Mert nyúlszívű a lelkem, azonnal pityereg. O, ez meg nem tudom, kinek a maradványa. Bajos felismerni holló-e vagy kánya. Él-hal a lányokért, no, persze csak titokban, Kitűnően táncol, de csak egymaga a sarokban,