Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

Koldusjelenet Az előbbi genre-alakok, s a népélet jellegzetes figuráit megjelenítő játékok sorában különös figyelem illeti meg a koldus alakját. A koldusra nemcsak mint szánalmat keltő emberre, hanem gyakran mint a hírek vivőjére-hozójára is tekintettek a falusi emberek. Az énekes koldusoknak pedig nagy szerepük volt a nóták, históriák terjesztésében. A vándor koldus alakját gyakran övezte valamiféle rejtelmesség, titokzatosság. Történeteket, olykor rémhistóriákat meséltek róluk. Az énekes koldusok a vásároknak, búcsúknak és egyéb sokadalmaknak is jellegzetes figurái voltak. Olyan alakok tehát, akikre a falusi ember nemcsak részvéttel, hanem mint jellegzetes, társadalmon, közösségen kívülálló egyénre bizonyos megkülönböztetéssel tekintett. Alakját megtaláljuk a folklór különböző műfajaiban. Népszerű szereplője volt a dramatikus játékoknak is. Nemcsak a lakodalom, hanem más alkalmak — főleg a fonó — játékaiban fordult elő. Az alábbiakban lakodalmi példákat említünk. A koldus alakoskodó játékos sajátos szerepkörben jelent meg a nemespátrói lakodalomban, ahol a jelenete a kásapén^ szedéssel kapcsolódott össze. Röviddel a kása feltálalása után egy kódisnak öltözött alakoskodó ment be a szobába, hogy a kásapénzt beszedje. Fején szita, nyakában fehér szoknya volt. A szitát — ami egy nagy fejet imitált — beterítették lepedővel úgy, hogy az embernek a lepedő alól csak a keze és a lába látszott ki. Kezében egy kétliteres merőkalánt tartott, amelybe a vendégek a pénzadományt tették. A kódis a kásapénz szedése alatt nem szólalt meg. Az őt vezető két énekes elénekelte a kódisnótát, amelyet Kádár-istóriának is neveztek. A 24 szakaszból álló énekben a 8-21. versszak a Kádár-istória\a. Az 1-7. szakasz a kásapénzszedő nóta, a 22—24. szakasz a tényleges koldusnóta, amely voltaképpen csak töredék: Co szürke, co fakó, itt biz'a nem adnak, Többet nem kódulok, mör möggazdagodtam, Vesztelényi szajhák kendert nyűni vannak. Kódulásom után kűházot rakattam. Ösmertem apádat, nagyon jó gazda vót, Nadrágján, dolmányán egymást hágta a fót.

115 A leírásból kitűnik, hogy a koldusnótát a kísérők énekelték. A nóta gyakran a lóbúcsúztatással kapcsolódott össze. Utaltunk már arra, hogy a lómaszkos játékokban a koldusnótával kontaminálódott lóbúcsúztató hangzott el. A dramatikus játékok ének-betétjei gyakran keverednek, egymásba kapcsolódnak. A dalok általában nem fűződnek értelemszerűen a játékokhoz, többnyire csak hangulatkeltőek, olyan betétek, amelyek nem állandóak, hanem véledenszerűek, a játék folyamán ötletszerűen kerülnek elő. Éppen ezért igen figyelemre méltóak azok a nóták, amelyek a játékhoz szorosan kapcsolódnak, sőt, a jelenet lényegét éppen a nóta adja. Ilyen a koldusének, amelynek egyegy részletére az elmúlt egy, másfél évtizedben adatközlőink még élénken emlékeztek. Rendkívül népszerű volt a koldusének a sárréti falvak lakodalmaiban. Egy sárrétudvari kéziratos könyv az ének 32 versszakát őrzi. Ilyen terjedelmes ének előadására ritkán került sor, csak akkor, ha kiváló énekes volt az előadó. Többnyire kisebb-nagyobb részletek hangzottak el. Előfordult, hogy a koldus szerepét a vőfély alakította. Általában azonban egy jó énekes individuum adta elő a kolduséneket. Az idős adatközlők szerint az éneket előadó személynek koldusra mutató kellékei nem voltak, csak bejelentették a vendégeknek, hogy a koldusének következik, s hallgassák meg figyelmesen. Az éneklésbe bekapcsolódtak azok, akik tudtak egyes versszakokat, részleteket. Az alábbiakban a kéziratos könyvben fennmaradt változatot mutatjuk be. 115 Seemayer Vilibáld: A régi lakodalom... i. m. 86.; L. még: Szomjas Károlynt Eljegyzési... i. m. 382.; A lóbúcsúztató kérdésköréhez: Dömötör Akos: A ló tréfás életrajza. Savaria, V-VI. 1971-1972. 325 kk.