Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

Rá kell csak tölteni, dohány van ebben jó, Nem szítt kegyet ilyet ebbe az idénybe, Kóstolja csak kegyed, jót állok felőle. CSŐSZ: Nem kell nékem öcsém néked a dohányod, Fogd meg és kösd az enyim mellé a lovadat, Ne cirkásszál velem, fogadd a szavamat, Ne tegyél te másoknak károkat. KOCSIS: Nem teszek én azzal senkinek semmi kárt, Ne lármázzon kegyed, fizetem a hajtást, Mi a behajtásnak hát mostan a bére? Itt van nyolcvan krajcár, elég lesz tán érte, Még azonkívül is tudja, kegyed bátya, Másképpen is meg lészen szolgálva, A gazdától is meg kapja jutalmát, Kap kend attól bátya egy darab szalonnát. CSŐSZ: Mire nézel engem ebatta any áj ú, Mit tátod a szádat, mint egy megnyúzott juh, Már annál több vagyok, hogy pénzedet vegyem, Mert még ekkoráig hitem meg nem szegtem, Mért gyalázol engem ebatta anyájú most azzal, Hogy meg kínáltok egy darab szalonnával, Nem vagyok én éhes, jól vagyok én lakva, Nincs rá szükségem, van a tarisznyámba. KOCSIS: Baszom a kend lelkét jobb lenne valami, Mert ha erősködik, akkor nem lesz semmi Mert az én lovaim mind békóba vannak, Azok az akolba tudom, hogy nem jutnak. Csak a nyerges lovam van szabadon elcsapva, Fejében van a fék, nincsen kihúzva, Menjen hozzá azért, ha van kurázsija, Fogja meg nem bánom, bánja hát a kutya. CSŐSZ: Baszom a lelked, kinek szolgája, Szarom tele a szád, mert látom igen nagy, De elhitted magad, avval a nagy bottal, De nem tudod, hogy kivel beszélsz most goromba szavaddal. Én vagyok a határ lovaskerülője, Az ily kárt tevőknek méltó büntetője. Most hát parancsolom, add ide a lovad, Mert másképp meg bánod, majd meglátod te azt. KOCSIS: Hát baszom a lelkét én az ilyen csősznek, Én adjak lovat az ilyen embernek, Van nékem egy gazdám, ki ha azt meg tudná, Hogy az ő lovát egy vén csősz behozná, Kivenné az akkor nékem a szememet, Vagyis behajtásért el fogná béremet. Hogyha nem kell néked a dohányom, Vagy amint mondottam, a 80 krajcárom, Sem pedig gazdámnak darab szalonnája, ímhol vagyon a kocsis vastag görcsös botja, Pef, Pöf, Püf, kendnek vén csősz bátya, Hol van hát most kendnek a rendőr bírája? RENDŐR: Ki bántja kendet katona bácsi? Ki mer itt a pusztán tilalmast étetni? Puszta föld ez, tudják, nagy a büntetése, Aki itt a lovát ereszti székére. CSŐSZ: Édes rendőr uram, az még csak semmi se, Hogy ő itt a lovát szabadon ereszti, Váltig nyakaskodtam azért, de hiába, Került az énnékem két oldalbordámba, Mert hogy rátaláltam itt a tilalmosba, A lovát beviszem, volt gondolatomba, Dehát az ebatta mind békóba rakta, Nem adta, botjával úgy oldalba vága, Hogy én itt ténfergek földön összerogyva, De hogy ki ütött meg, azt senki sem tudja. KOCSIS: Gyere elő te is hát, te rendőr, Hárman vagyunk mi most idekint a mezőn, Nem látja senki sem egyéb az Istennél, Nem kapsz kevesebbet gondolom te ennél, Mert sok szolgákat már jól meghurkoltál, És sok gazdákat felbosszantottál, Nem vagyok én tudd meg idevaló, Azt sem tudod, hogy kié ez a ló, Szaladok én feléd, leütiek a lóról, Kérjél akkor pardont majdan Pilátustól. RENDŐR: Hát te kiféle vagy ilyen-olyan adta, Mert nem ismerlek, kutya vagy ebatta, Még megmerte ütni a mező kerülőt, És sorba akarnád utána a rendőrt, Gyere elő tehát, ha van bátorságod,