Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Játék és maszk. Dramadkus népszokások II.

(Bekéretőfi- beköszöntők, Amint említettük, a maszkos alakoskodók általában a vőfélytől kértek engedélyt a lakodalmas házba való belépésre. Túrkevén a hívatlanokat szűrös legényeknek nevezték. A vacsora után, többnyire éjfél körül érkeztek a lakodalmas házhoz. Két-három legény ment együtt. A vőfélynek szóltak, jelentse be a házigazdának, hogy bemehetnek-e? Ha az engedélyt megkapták, kiszóltak: „Jöhetnek a szűrösök!" Egy nótát húzattak nekik. Megtáncoltatták a menyasszonyt. Adtak nekik italt s ételt is. Egy tánc után azonban el kellett menniük. Ha azonban a szűrösök a vőfély komjai (barátai) voltak, akkor betaposásig, azaz a lakodalom befejezéséig ott maradhattak. Hajdúszováton a hívadanok éjfél előtt érkeztek a lakodalmas házhoz. A vacsorát követő harmadik-negyedik tánc után került sor a maskarák beengedésére. A maskurák, többnyire öten-hatan, női ruhába öltözött legények. Olykor rongyos, kifordított ruhát vettek fel. A fejükre harisnyát húztak, vagy korommal, mésszel bekenték az arcukat, hogy ne ismerjék meg őket. Kezükben fakanalat vagy vesszőt tartottak, amivel ráütöttek annak a kezére, aki le akarta rántani az álarcukat. A vőfi vagy a násznagy fogadta őket. Megkérdezte tőlük: „Honnanjöttetek? Van-e útleveletek?" A maskurák nem szólnak, csak fejükkel intenek és átnyújtják az útlevelet: egy írás nélküli papírt, vagy levelesganét (tőzeg), vagy a kemence előtét. A vőfi vagy a násznagy arról „olvasta" a bekérető szövegét. Hajdúszoboszlón az volt a szokás, hogy a maskurák a küszöbön nem léphettek át, csak bukfencezve juthattak át a küszöbön a szobába. A vőfély, miután elvette tőlük az útlevelet, a násznagy elé — aki az asztalfőn ült — vezette őket. Az útlevelüktől „bemutatta" az alakoskodókat a násznagynak. Ilyesmit mondott: „Messziföldről vándorok érkeztek és bebocsátást kérnek. Ez itt (rámutatott valamelyikre) Rókafülű Jankó, ez Félkegyelmű János, ezpedig Tökkelütött Pista"'stb. A zenészek elhúzták a maskura táncot. A maskurások megtáncoltatták a leányokat és a menyasszonyt. Komikus külsejükön, eseden mozdulataikon a közönség jól szórakozott; derültségre adott alkalmat, amikor tányérba töltöttek nekik bort, s azt nádcsövön szívták. Mialatt bent tartózkodtak, a koszorúslegények a pitvarajtót dróttal elkötötték, s az ajtón kívül egy dézsa vizet helyeztek el. Amikor a maskurák mentek kifelé, az elsőt a dézsába buktatták. A lakodalmi maszkos alakoskodók bekéretője, inkább bejelentője vagy behívója a vőfély, ritkábban a násznagy. Van azonban arra is példa, hogy a lakodalmi alakoskodókkal éppen úgy, mint a fonóházban jeleneteket bemutató játékosokkal, külön bekérető személy járt. így pl. Hajdúnánáson a hívatlanokat egy megbízott legény vezette be a lakodalmas házba, aki engedélyt kért a megjelenésre és köszöntőt mondott a násznépre. A nagykunsági lakodalmaknak is ismert alakjai voltak a századfordulón a hívadanok. Kalapjukat mélyen a szemükre húzták, olykor bekormozták az arcukat, hogy ne ismerjék fel őket. A vőfi jelentette be, hogy hívadanok érkeztek és azok egy nótán táncolni szeremének. A vendégek, különösen a nők a hívadanok bemenetelét kíváncsian várták s igyekeztek felfedni a személyüket.

8 A lakodalmi bekéretőkkel kapcsolatban szükséges hangsúlyoznunk, hogy az alakoskodók általában már bent voltak a házban akkor, amikor a vőfély a bemenő verset, az útlevelet, a bekíreckedőlevelet, a beköszöntőt elmondta. Ritkán fordult elő az előzetes bekéretés. Tulajdonképpen bemutatásról van szó. Lényegében a vőfély egyfajta produkciójának lehettek tanúi a jelenlevők. Tréfás szövegű bemutatásán a közönség éppen úgy szórakozott, mint az alakoskodók játékán. Ezekből mutatunk be példákat. 8 Szentesi Tóth Kálmán: i. m. 88.