Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.
maszkot tesz. A d%ed vidám beszéddel szórakoztatja a gazait, hamuval kínálja dohány helyett stb. A kecske az ének dallamára forgolódik. Valaki megüti a szarvát és a kecske elterül. Egy idő múltán, amikor azt énekelik, hogy „egészségesen felkelt", a kecske felugrik, meghajol a gazda előtt és táncolni kezd. 265 Az énekszövegek egyes variánsokban nem kapcsolódnak konkrétan az ünnephez. Termékenységvarázslattal, agrárrítussal áll összefüggésben a következő dalszöveg: Ahol a kecske jár, Ott a gabona terem, Ahol a kecske farka, Ott a gabona bokrosán van, Ahol a kecske lába, Ott a gabona kupacban van, Ahol a kecske szarva, Ott a gabona kazalban van. 266 Ebben a dalban a szokás funkcionális kérdéseire részben feleletet kapunk. Azok a változatok, amelyekben ehhez hasonló ének fordul elő, föltétlenül az archaikus réteghez tartoznak. A szokás különböző rétegződésével, funkcionális alakulásával jelen alkalommal nem foglalkozom. Az idetartozó kérdések rendkívül bonyolultak és ezekkel kapcsolatban Mannhardt Wilhelm óta az európai néprajzi irodalomban a legkülönbözőbb magyarázatokat találjuk. 267 Az eddigi példák meggyőzhettek bennünket a hajdúdorogi, a bánáti szerb és az ukrán, valamint a fehérorosz kecskés szokás nagyfokú hasonlóságáról. Azonban a hasonlóság, az azonosság nem jelent feltétlenül kapcsolatot. Mielőtt a kérdéseket összefoglalnánk, szükséges röviden utalnunk az idevonatkozó román hagyományra is, tekintettel a román befolyás lehetőségére. A román kecskés szokással kapcsolatban bőséges feljegyzés áll rendelkezésünkre, ezzel alább részletesebben foglalkozunk. Most csupán az összehasonlításhoz legfontosabb mozzanatokat említjük meg. A szokás állatmaszkos szereplőjének neve általában turca, curkavagy copra. A szokás bemutatásának időpontja szinte kizárólag karácsony és újév ünnepe. Más időponttal kapcsolatban a szokáskomplexum egészét illetően teljesen figyelmen kívül hagyható szórványos példák vannak. A turca-maszk többségében megegyezik a fentebb ismertetett kecskefejekkel. Fából van faragva. Szarvait különböző színű szalagokkal díszítik. Csengőt is erősítenek a fejre. Az alsó állkapocs zsi265 Propp Vladimir Jakovlevics: i. m. 111-112.; A ko^a és a did kérdéshez 1. Sebestyén Gyula: i. m. 226-231.; A ko^a-ta. és a turon-ta. vonatkozóan a lengyel hagyományból is bőségesen idézhetnénk példákat. L. pl. Witkowski C^eslaw. Doroczne polskie obrzçdy i zwyczaje ludowe. Kraków, 1965. 8—9.; Bystron Jan Stanislaw. Dzieje obyczajów w dawnej Polsce wiek XVI—XVIII. II. Warszawa, 1960. 43 kk.; Sklodowska-Antonowic^Kalina: Zwyczaje i obrzçdy doroczne w Pow. Zlotowskim. Lud, XLX. Za rok 1963. Wroclaw, 1965, 410. kk.; Maciejewska-Pavkovics Joanna: Zdobnictwo obrzçdowe wsi Biaístockiej. In: Polska Sztuka Ludowa, XX. 1966. Nr. 2. 119 kk.: Mosçynski Kœ^imierç Kulture ludowa Slowian, II. Kraków, 1939. 987 kk.; Mais Adolf. Die Tiergestalten im polnischen Brauchtum. In: Masken in Mitteleuropa (Szerk.: Schmidt Uopold). Wien, 1955. 221-235.; Csehekkel, szlovákokkal kapcsolatban: Zibrt Cenék: Veséié chvíle zivote lidu ceského. Vysehrad-Praha, 1950. 107 kk.; Bednárik Rudolf. Duchovná kultúra slovenského l'udu. In: Slovenská vlastiveda, II. Bratislava, 1943. 74 kk.; Galíciai példák: Mlynek Ludwig: „Konik", Túron", „Mis", „Ko%a", „Bokkus". Thiercultus in Galizien. Zeitschrift für österreichische Volkskunde, IX. 1903. 108-111. 266 Propp Vlagyimir Jakovlevics: i. m. 112. 267 Az agrárrítusokkal kapcsolatban pl. Mannhardt Wilhelm: Wald- und Feldkulte. II. Berlin, 1905.157-161.; FrayerJames George: Der goldene Zweig. Leipzig, 1928. 661-664.; Bystron Jan Stanislaw. Zwyczaje zniwiarskie w Polsce. Krakow, 1916. 47.; Uungman Waldemar. Traditionswanderungen Euphrat-Rhein, II. Helsinki, 1938. 261-267, 829.; Eskeröd A.: Ârets äring. Stockholm, 1947. 200 kk.; A norvég hagyományban: Weiser-Aall Uly: Julenissen og julegeita i Norge. Oslo, 1954. A napkultusszal összefüggésben pl. Mangiuca Simenon: i. m. 201-203.
