Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)
Játék és maszk. Dramatikus népszokások I.
legények fekete ruhában voltak, vállukon átvetett széles fekete szalag. Egyikük tölcsért tartott a kezében. A gyászolók, az énekesek fekete ruhában, fekete fátyolban voltak. A menetben egy fakeresztet vittek. A szereplők az arcukat megvizezték, s azután lisztbe fújtak. Az arcukra tapadó liszttel szenvedő ábrázatot igyekeztek kelteni. A játékosok végigvonultak a helységen. A menet élén egy sírásó a furikot tolva haladt. Mögötte ment a két ministráns, majd a kordélyt húzták a Bakusszal. A kordély mögött a pap lépkedett a harangozóval. Őket követte Bakus felesége a gyerekekkel, majd pedig az énekesek. A sírásók a menet két oldalán haladtak, s lapátjukkal a nézőkre havat dobáltak. A ministráns a szalmacsutakot a rocska vizébe mártotta és a vizet a közönségre spriccelte. Bakus a hordón jobbra-balra tekingetett, időnként iszogatott a kancsóból. A pap a kártyalapokat sorra kikiáltotta, amelyre az énekesek válaszoltak, így pl. „Tök tízes!" Az énekesek: „Számunkra semmi!" A pap a felső lapot alulra tette, majd a következő lapot kiáltotta. Amikor ászt kiáltott, arra ez volt a válasz: „Ez már nekünk való!" Bakus felesége sírást mímelt. A kereszthordozó a nézők közé ment, s kérdezgette, nem látták-e Bakus temetési menetét, mert neki viszi a keresztet. Mutatták az irányt, de ő éppen ellenkezőleg indult. Útközben a harangozó sört adott a papnak, Bakus is tartotta a kancsóját, amelybe tölcsérrel töltöttek. A város szélén Bakust a sírásók a kordélyról a hóba dobták. Bakus halottnak tettetve magát, mozduladanul feküdt a hóban. Tanakodtak felette, s elhatározták, hogy el kell temetni. Hoztak egy trágyahordót s arra rátették. Eközben a sírásók a hóban megásták a sírt. Utolsó „élesztési" próbaként a Bakus szájához tették a tölcsért és sört töltöttek bele. Mivel Bakus már nem ivott, halála bebizonyosodott. A sírba tették és hóval betemették. Ezzel a játék véget ért. Bakus a hóból kimászott, s a résztvevők hazamentek. 113 A cseh farsangi maszkos alakoskodás nagy változatosságot mutat. Az állatmaszkok közül különösen gyakori a medve-, kecske- a lómas^k. A medvemaszk cseh területen a legrégibb állatmaszk. A játékosok a 18. századig medvebőrbe öltöztek, s csak később használtak valamilyen más szőrmét vagy szalmával kitömött kosztümöt. A morva területek figyelemre méltó maszkja apoh ebena, amely valójában a medvemaszk megfelelője. 114 Az állatmaszkokat és a különböző antropomorf maszktípusokat a vonatkozó fejezetben mutatjuk be. A lengyel néphagyományban - elsősorban a Kárpátok területét tekintve — a farsangi alakoskodás — hasonlóan a szlovák, cseh szokásokhoz — a farsang utolsó napjaihoz kapcsolódik. Gyakori maszkos alakoskodó a cigány, a %sidó és a különböző genre-alakok. Figyelemre méltó, hogy a lengyel maszkos alakoskodásban a rendkívül népszerű állatmaszkok, úgymint a medve, a túron, a kecske, a ló és a.gólya nem a farsangi, hanem más jeles napi hagyománykörben jelennek meg. 115 Az idevonatkozó példákra a teriomorf maszkokkal kapcsolatban térünk ki. A délszláv farsangi játékok úgyszintén a farsang végének periódusához kapcsolódnak. (A szerbek a böjtöt megelőző időt pokládénak, az ortodox bela nedal/ának, a befejezést be/a pokládénak nevezik. A horvátok farsangi szokáshagyománya és a farsang terminológiája erős idegen hatást mutat (a fasnik a német Faschingból, a maskara, valamint a karnevál pedig az olasz mascberáhól, illetőleg a carnevaléből). 116 A horvát farsangi játékok rendkívül változatosak. Különösen gazdag alakoskodó szokásokkal találkozunk Brács szigetén, Zagorje területén és Sinj vidékén. Brácson a maszkos alakoskodók néhol éjszaka is járták a falvak utcáit. A játékok közül megemlítjük a KarnevaAal való felvonulást. 113 Zíbrt ónek: Veséié chvile v zivoté lidu ceského. Vysehrad-Praha, 1950. 167-168. 114 Jerábek Richard: i. m. 127.; L. további példákat: Zíbrt Cenék: i. m.; Tomes Josef, i. m. 1972.; Tümová Vanda: Konec masopustu na Ostravsku. Národopisné aktuality, VIII. 1971. Nr. 2. 125. kk.; Vecerková Eva: Soucasné vyrocni obyceje na Uherskohradist'kém Dolnacku. Národopisné aktuality, VII. 1970. Nr. 1. 14 kk.; Erolec Václav. Masopustní obhüzka v nejzápodnejsi cásti ceskoslovenskych Karpat. In: Masopustní tradice... i. m. 52 kk.; Erolec Václav (red.): Vyrocni obyceje Brno, 1982. 115 Kwasniewic^ova Krystyna: Polské lidové masopustní obyceje. In: Masopustní tradice... i. m. 111 kk. 116 Schneeweis Edmund: Serbokroatische Volkskunde. Erster Eil. Volksglaube und Volskbrauch. Berlin, 1961. 26—27.
