Ujváry Zoltán: Kultusz, színjáték, hiedelem (Miskolc, 2007)

Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban

részben pedig a műveltség alakulása következtében az udvarlás formáiban bekövetkezett változás miatt kiesett a szokást gyakorlók közül. Az iskolát végzettek részben visszakerültek a szokásközösségbe, részben végleg elkerültek abból. A szokás ezzel még nem változott meg, csak a hagyományt ápoló közösség számában történt alakulás! A további csökkenést a szokást még fenntartó ifjúság gyárba, üzemekbe — azaz városba — való tömörülése hozta, annak ellenére, hogy a közösségtől nem szakadtak el, hiszen csak a munkaidőt töltötték távol. A más műveltségi szintet jelentő nagyüzemi keretek között nemcsak az anyagi alapban következett be változás, hanem az emberek tudatában is, amely nagymértékben kihatott a társadalmi élet minden területére. így az udvarlásnak, a férfi—nő kapcsolatának máj us fával való hagyományos kifejezésére is. Még inkább bekövetkezett ez a II. világháború után, olyannyira, hogy mintegy tíz évvel ezelőtt már csak egy-két májusfa jelezte a szokás létezését. A szokás még élt, noha jelentősége, a közösségben funkciója már szinte alig volt. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy a szokásközösségben valamely szokást gyakorló egyedek számának csökkenéséhez olyan tényezők is hozzájárulnak, amelyek feltárásához körültekintő megfigyelés szükséges. Ilyen vizsgálat csak kisebb közösségben hoz célszerű eredményt. Vegyük előző példánkat. A májusfa körülményes beszerzése, az erdőből fakivágást dltó különböző helyi rendelkezések akadályozó tényezőként álltak fenn. A hagyományba rést ütött annak a polgári szemléletnek az elterjedése, hogy az udvarló legény ne ingyen, azaz lopott fával bizonyítsa az elkötelezettséget, hanem virágkosárral és éjjeli zenével. A jobb módúak között ez hamar érvényre is jutott, s ezzel a régi szokást új szokás váltotta fel. A szegényebbeknél természetszerűleg lassabban történt az átállás. Az új szokás azonban, amire széles körben elterjedt volna, elvesztette jelentőségét és így a régi szokás a hagyományból eltűnt, az új pedig egy mélyebb alapot nélkülöző divatnak lett az emléke. Természetesen az új szokás bevezetésének is megtaláljuk a különböző ható okait. Az ilyen és ehhez hasonló tényezőkről azonban később lesz szó. Mint említettük, vannak olyan szokások, melyeknél robbanásszerűen, átmenet nélkül következett be a változás, átalakulás, ül. a szokás eltűnése. így pl. a múlt század végén Magyarország különböző területein pusztító szőlőbetegség, a filoxéra, szinte egy csapásra a szüreti ünnepek, szüreti szokások megszűnését is magával hozta.

400 A II. világháború után, a nagybirtok megszűnésével egy időben eltűntek a nagybirtokon kialakult aratási szokások, mint pl. a koszorúvitel a földesúrnak vagy az ispánnak és az ezzel összefüggő áldomás, lakoma. Vizsgálatunk más területére tartozik az, hogy bizonyos szokások egy idő múlva újjáélednek, felelevenítődnek. Ekkor azonban már a szokás lényeges átalakuláson esik át és az újjáélesztése, a szokás újbóli megjelenése éppen úgy hirtelen, többnyire fokozatosság nélkül történik. Ezekre példákat később említünk. Nem lehet előttünk kétséges, hogy a változások vizsgálatánál szinte mindegyik szokást különkülön kellene vizsgálnunk ahhoz, hogy általános érvényű megállapításhoz jussunk. Lényegében mindegyik szokásnál másképpen történik az átalakulás, a változás. A szokások életét külön-külön aligha tudnánk nyomon követni. Úgy gondolom, hogy a szokásokat hordozó, a szokásokat éltető és gyakorló egyének és közösség, az egész társadalom életét is befolyásoló, arra hatást gyakorló társadalmi, gazdasági, politikai stb. tényezőket kell elsősorban megvizsgálnunk. Ezek a tényezők változtatnak az egyén és a közösség életén és így azon keresztül a szokáshagyományon. A vizsgálatot tehát nem a közbeeső láncszemen kell kezdenünk. Természetesen a társadalmi, gazdasági stb. változásokat az emberi közösségek idézik elő, de ezeknek a hátterét, mozgatórugóit valamely szokás vizsgálatánál egy — különösen kisebb — közösségre vonatkoztatva aligha tudnánk felmérni. 400 Vö. pl. Erdész S., 1957.