Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Vesztett csatáinkat ünnepeljük?!

Ebben az állapotban voltam a katonaságnál. Rákényszerített saját létem arra a felismerésre, hogy a körülöttem lévő világnak vannak olyan kényszerűségei, amelyek a felismerés fogalmát indokolják. Például: nem tudom megváltoztatni, hogy ne legyen éjszaka. Ne legyen háború? A megismerés és a felismerés tartalmilag két különböző lényeget foglal magába. Várnom kellett, hogy a körülöttem lévő események úgy alakuljanak, hogy létem megmaradjon, személyiségemben zűrzavar ne keletkezzen, megmaradjak embernek, idegileg össze ne roppanjak. Játszottak közre olyan véletlenek velem, hogy utólag reszketek bele és hajam szála áll az égnek. Nem szeretik ugyan, de mégis ebben az esetben, ha így ... ha úgy .... lett volna ,de jó, hogy nem úgy lett, a véletlenen múlt. Például két-három zászlóaljtól, Losonc, Miskolc, Fülek, a karpaszományos tisztiiskola tagjai nagygyakorlatra vezényeltettek Losoncra. Két napig gyalogoltunk. Miskolcról indulva, keresztül a Bükkön Ózdfelé közeledtünk, amikor rengett és dörgött a levegő. Miskolcot alaposan megbombázták az amerikai repülők. Lebombázták a mi miskolci szálláshelyünket. Itt van a ha. Ha nem indulunk el, ki tudja, marad belőlünk egy is. Gyalogoltunk, gyalogoltunk, ránk esteledett. Tábori őrsöt álltunk, nem aludtunk. Fülekre értünk. Itt várt bennünket egy csomó tiszt úr. Jól lehordtak, majd menetrendbe állítva bennünket, elibénk réztrombitás zenekar állt, és a zenekari ütemekre gyalogoltunk, Fülektől Losoncig fáradtan. Losoncra beérve, hogy a lakosság identitástudatát erősítsük, körbejártunk a zenekar hangjaira menetelve a városban. Többször, csattogó díszlépésünkkel tarkítva az ütemet. Szanaszét levő lomtárszállásunkra megérkezve, rendet kellett teremtenünk, hogyha az általunk tömött szalmazsákon akartunk feküdni vagy aludni. Nem aludtunk egész éjjel, mert a rádió állandóan zavaró repülést jelzett, megszólalt a sziréna, és a szálláshely meg az óvóhelyárok között szaladgáltunk egész éjjel. Másnap Csákányházára gyalogoltunk nótaszóval zenekar nélkül, felállt a hadrend éles lövészetre. Tudniillik spóroltunk a lőszerrel a kiképzés rovására. Szóltak a páncéltörő ágyúk, recsegett a gépfegyver, kézigránátokat dobáltunk, melyek hol felrobbantak, hol nem, mi azonban megéltük katonahalál nélkül. Viszont nem volt ritkaság ilyen nagy gyakorlaton egy-két haláleset sem. Nem számított az ember. Elég az hozzá, úgy elcsigázódtunk az alvás hiányában, hogy amikor elindultunk visszafelé Losoncra, én a sor ritmusában a lábamat úgy látszik, úgy beidomítottam, hogy a golyószórót vivén a vállamon, menet közben elaludtam és Losoncon ébredtem fel. Az, hogy megtörtént ezt én tanúsítom, viszont aki nem hiszi, az járjon utána, vagy csinálja utánam, és majd meglátja. 58