Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Harcra edzenek

ültem mellette. Még mindig tudom, hol van az a hely, bár azóta már sok minden megváltozott a Hernád partvonalán. Ez a kis mikrokozmosz belépett a nagy világégő háborúba. Kellett golyófogónak, sok-sok hasonló, létező kismadár lelkű emberekkel feltöltve a harcoló hadsereget. Eddigi kitárulkozásom, egy szép világ festése, másoknak ajánlva, hogy gyertek velem, együtt nézzük, mi van ott túl, mi mindent kíván a nagy teremtő által létrehozott világ, mi apró munkatársak járjunk ezen az úton. Tekintsünk bele a művészet világába. Megint valami rosszat tettem? Nem mehetek az úton? Sorozatos próbák próbája. Létem is veszélyeztetve. Még fiatal vagyok. Be kell fejezni az életet? Ahogyan Krisztus korú nagybátyámmal történt? A sok-sok emberrel? Akik szerettek, akartak, vágytak! Célkitűzésük volt. Itt igazán szükség van az erős lélekre, de a fizikai erőnlétre is. Igyekeztek is pallérozni, abriktolni, bár magyarra fordíthatatlan ez a szó, de ebben érzékelhető leginkább a könyörtelenség. Kiképeztek, hadra készítettek. Betanították nekünk a szöveget. A fegyelem a feltétlen engedelmesség kötelezettsége. Szellemi igényt is támasztottak velünk szemben. Az összes feljebbvalónk nevét, hogy ki milyen rangot visel, be kellett tanulnunk és fújni. Ki is kérdezték, volt idejük. Hiszen szórakozásuk nem lehetett finom emberre szabott, csak durva. Az volt az igazi katona, aki ezeket az embertelen tortúrákat megúszta. Kiképzőink a legvégsőkig, mentől alacsonyabb szellemi fokon álltak, annál inkább kedvében jártak feljebbvalóiknak a durvaság fokozásában. Említhetnék neveket, hogy ki milyen arcú volt, de nem említek. Önmagamat tagadnám, meg ha az egész szituációt, illetve a helyzetet nem néztem volna olyan szemmel, hogy nem ők a vétkesek ebben, hanem az a társadalmi szerkezet, amely e történelemszemléletből adódott. Néhány szólásmondás is tükröt mutat, hogy latens vagy szunnyadó állapotban hogy látta a szenvedő alany ezt a lelket morzsoló, pusztító intézményt, a hadsereget. Különösen a háború létrejötte felszínre hozott minden olyan hibát és gyengeséget, amely egy ilyen világégésre nem készítette fel katonáit, és értelmetlenül halálba vitte. Sajnos, nemhogy a végtelenbe nem láttak, nem is akartak tekinteni az orrukig sem. A tényleges Ludovikát végzett tisztek vezérkara elkülönült a társadalomtól. Lovagias ügyekben volt jártas és öltözködési szabályzatokban. Hamar idegösszeroppanást kaptak, amikor a frontra kellett kimenni. Katonai kórházakban pihenték ki képzelt harci tevékenységük kimerültségét. Mi a mozgósítás? Forgott közszájon. A tartalékosok behívása a ténylegesek (tisztek) megvédésére. Ugyanis a fronton egy egész zászlóaljat tanítói képzettséggel rendelkező örömkatonákra, hadapród őrmesterekre bízta. Értelmetlenül álltunk őrséget is, az üres páncélszekrényt őrizve. Részeg tisztek pedig igyekeztek incselkedni az őrségben lévőkkel. Találtak ürügyet, hogy helytelen vádakkal, egy kis fogdában tartással is, megvicceljék. Miért van az őrség a katonaságnál? A kapun be ne eressze a logikát! Mondta a szállóige. Nem történelmi kritikát akarok írni a második világháborúról és benne az én szerepemről, de most is az vezérelt, amit szeretnék mindenkinek átadni, kitárni: az emberi humanizációt kell szolgálni a dehumanizációval szemben. Az egymás pusztítását meg kellene szüntetni, egyre inkább szűkíteni, ha egyszerre nem is jöhet létre az elemberiesítés, de törekedni kell rá, az elkövetkező századok legyenek az alkotás századai, ne a pusztításé. „A jövő század etikája az esztétika". Maxim Gorkij szavaival élve: a végtelenbe tekintés igénye. A művészet. 56