Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Egy kis kirándulás

megfogalmazhatóbbak voltak. Kíváncsiságom egyre újabb titkot fedezett fel, melyet igyekeztem összerakni. Gyűjtöttem, hogy majd akinek kevesebb van, tudjak adni belőle másoknak is, úgy gondolván, hogy mi lehet szebb, mint másoknak örömet szerezni és adni azokból a kincsekből, amelyek nekem is örömet adnak. Egy kis kirándulás Ó, fent az égen felleg úszik, Aranyfelhő, angyal-hajó, Egy angyal tán a szélre kúszik, Inteni volna néki jó: (Tóth Árpád: Az új tavaszra) Befejeztem az ötödik osztályt az elemi iskolában. Szokatlan volt, hogy az elmúlt két évhez viszonyítva, szép bizonyítványt kaptam. Magyarázhatatlan színvonalkülönbséggel. Valami csoda történt. Szüleim is meg voltak elégedve, mégpedig annyira, hogy apám olyan ötlettel állt elő, amelyik első pillanatra, bolondozó viccnek tűnt föl. Ugyanis vasutas lévén, mindegyik családtagunknak ingyenes utazást lehetett igénybe venni. Tegyünk egy körutazást az országban vonattal, egyik határszéltől a másikig! Látogassuk meg Bíró László tanító úrékat, akik Siklósra költöztek rokonukhoz, hogy hátralévő életüket ott töltsék nyugalomban. Lecsillapodtunk meglepetésünkből és megnyugodva már nem is tűnt olyan bolondságnak. Útitársul hívtuk magunkkal Papp Erzsi öt évvel idősebb unokatestvéremet, kinek apja révén szintén vasutas szabadjegye volt. Lajos kisöcsémet Eszter nagymamám távollétünkben elvállalta. Felkészültünk az utazásra. Én különösen örültem neki, már nem emlékszem hány napig utazgattunk, mert édesapám, mivelhogy bőségében volt az ingyen utazás lehetőségének, az úticél eléréséhez, mentől tekervényesebb, hosszabb utakat választott. Miskolcról indultunk, - hogy el ne felejtsem - természetesen útravalóval is bepakoltunk, a tarisznyába való pogácsával, megfelelő mennyiséget, laptapecsenyét (fasírt), és legfőképpen száraz kolbászt, melyből még volt a padlásra akasztva a téli disznóölésből. Legfőképpen romolhatatlan és az éhséget mindig csillapító paprikás füstölt szalonnából, amelyhez kenyeret útközben is vehettünk. Putnok felé indultunk. Majd vissza Egeren keresztül a Budapestre vezető fővonalra. Ezen a vonalon elég lassan zötyögtünk, de szép volt, árnyas erdőrészekkel, szép panorámával. Eger felé közeledve, ráláttunk a vonat ablakából a város épületeire. Kiemelkedő templomtornyok, egy szivar alakú torony, a török mecset, amelyet felismerve messziről, szüleimnek elmagyaráztam: Dobó István védte Eger várát, ugyanis akkor már olvastam Gárdonyi: az „Egri csillagok" című művét. Nem akarom részletezni helyszűke miatt, útvonalunk látványgazdagságát, csak azokról szólok, amelyek a későbbiek során is beépültnek tekinthetők voltak élményvilágomba. Megérkeztünk Budapestre. Budapestről indultunk a székesfehérvári vonalon célunk felé. Ekkor már esteledett és éreztük, hogy az utazásnak is van ára, ez pedig a fáradtság. Éjfélre érkeztünk Lepsénybe. Ki kellett szállnunk a vonatból, hogy bevárjuk a 22