Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)
A jövevények
vaspálcával futtattunk. Ezek különböztek a lányok tevékenységétől. Őket már varrni, horgolni s fonni tanították. Arra, hogy az öcsém velünk játsszon, mivel kilenc év korkülönbség volt köztünk, még várni kellett. Egy év múlva a Sanyiék kéményén is a gólya beejtett egy Pista, István nevű fiút. Az egyensúly a fiúk javára billent. Ez a billenés még tovább is a fiúlétszámnak kedvezett, ugyanis Sanyiéknál még két fiú született. így heten voltak, ha valaki azt mondaná, hogy nem voltam a nyolcadik, nemcsak én sértődnék meg, hanem a család szép létszámú tagjai is. Egész életem nagy nehézségei között, az ő pártfogásuk és szeretetükre való gondolásom adott lelkierőt, hogy véghezvigyem azt, amit a sorstól feladatként, kaptam. Talán össze kellene hasonlítanom én és a Sanyi családját. Jellemezni apánkat, anyánkat, nagyanyáinkat. Megtehetném most már, sokat tanult, sokat látott, bizonyos célt elérő ismerettel, de nem teszem. Nem látleletet akarok adni, hanem valamibe beleláttatni, amibe én beletekintettem. Mindig messzebb és messzebb merészkedtem, hogy felállítsam, meglássam annak az ellentmondásnak a szintézisét, miért nagy a kicsi és miért kicsi a nagy? Ezek a jövevények nem tudták még, mennyi talentummal rendelkeznek. Csaknem mindegyikük gyönyörű énekhanggal áldatott meg. A templomban történő vizsgákon a gyülekezet tagjainak örömére és szívüknek gyönyörűségére, szólóban énekelték a zsoltár dallamait. Kettőjük, Sanyi és Jóska különösen kiváltak, majd a falusi műkedvelő előadások szereplőiként, a falu sztárjaivá emelkedtek. Kényszerülök történetem sorrendjének elébehozására, amikor bejelentem, hogy Sanyi barátomat énekes pályára való kiképzésre - mely nem került volna pénzébe a családnak - akarták elvinni. Szülei azonban nem engedték, mert más realitások játszottak közre. Apja mellett először inasnak, majd segédnek kellett lennie. Még akkor nem voltak olyan helyzetben, hogy gép fűrészeljen, ezt a szerepet Sanyi fizikai erejével kellett elvégezni. Később ez abban is kifejezésre jutott, hogy a házasodását is késleltetni igyekeztek. Az, aki szintén „ beszélőgép " lett volna, még messze volt bátyja erőnlététől - lévén kettőjük között kilenc év különbség, mint én és az öcsém között is volt. Talán nem is róluk, hanem családomról, anyámról, apámról, avagy növekvő öcsémről, távolabbi rokonaimról kellene szólnom. így válik majd érthetővé az, amit szeretnék érzékeltetni, hogy életem történése nemcsak a logikai, hanem - amit úgy neveznek -, a művészeti megismerésről is szól. Sanyi a zene területén örökölt adottságot, őt kiemelhette volna a sors, nem történt meg. En, aki vele együtt játszottam, a véletlen nekem felkínált egy szükségszerűen végbement utat, amely út szintén a művészet útja. Sanyi a hang, én pedig a szín, a látás által nyert szépséget dicsőítem. A szomszéd faluban, Berzéken a falu előtti részen jó hírű muzsikus cigányok éltek, akik ünnepnapokon köszöntéssel végigjárva a falut, szépen hegedültek. A fonóházak saját maguk szolgáltatták az estébe nyúló elalvás elleni szerként a citerázást. Sándor bácsi, Sanyinak az apja, tudott csinálni citerát és nekünk is készített. Húrként elég gyakran vékony vagy vastagabb drót szolgált. Viszont hangolási készségünk nagy fejlődést hozott, netalán abszolút hallásig jutottunk el. Citerázni mindkettőnk megtanult. Zeneszeretetünket ilyen körülmények között fejlesztettük. A képzőművészeti színvonal mércéje számomra a szobafestő, cégtáblafestő, Szántó János volt, a példaképem. Műkedvelő előadásokra a színfal hátteréül sajátos térbeli elhelyezéssel kente fel enyves festékkel az illúziót keltő, házakat. Az egyik ház kéményére megengedte, hogy egy gólyát fessek. Nagyon örültem 19
