Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

A kéklő hegyek alján

Ez volt a mi világunk, ez volt a mi lakóterületünk. Sanyi barátommal, a többi iskolásgyerekkel békességben, játékban, közös élményben éltük gondtalan gyermekéletünket. Sok-sok élményt írhatnék, de megakadályoz ebben az, hogy nem regényt akarok írni, hanem bővíteni akarom azt a dimenziót (vagyis térszerkezetet), amelyben nemcsak a logika útján (melynek alappillére az értelmezés), hanem az érzelemteremtő világ dimenziójába szeretnék bepillantatni, amelyből az emberi humanitás sugárzódik ki. Vissza az iskolához! A köznapi élményekről, melyek szintén jelentősek az emberek jellemének formálásában, sajátos útra terelődésemről, annak motivációjáról, törvényeiről akarok szólni. A hogyan továbbról! Az iskola fontos szerepet játszik életemben. Első három évemben nagyon szigorú tanítómtól kitűnő minősítést kaptam, bár úgy éreztem, hogy minden gyerek okosabb nálam. Ugyanis a könyv nélküli, motorikus felmondásokat oly zseniálisan mondták, mint egy zenei darabot. Véletlenül, ha megakasztották, újra kellett kezdeniük, mert csak egységben tudták elhadarni a történetet, akár a szenvedő Jób, vagy Salamon király bölcsességének történetét kellett elmondani. A szigorú tanítóm nyugdíjba ment, egy másik tanítóhoz kerültem. O viszont úgy minősített - valószínűleg szüleim társadalmi rangfokozata alapján -, se tehenünk, sem földünk nem lévén, hogy el kellett sírnom magamat, amikor kezembe vettem a bizonyítványt. Rajzból is rossz jegyet kaptam. Én azért csak tovább rajzolgattam. Három mecénásom is lett, először Braun Jakabné, a zsidó kocsmárosnak a felesége. Látta az utcán rajzolgatási kedvemet. Egy ócska kazettában, vízzel oldható gombfestékkel is megajándékozott. Gyüker János bácsi, aki a pálinkafőzőnek igazgatója volt, ahogy lerajzoltam falusias bő gatyájában, - hogy megszerezze a rajzot, bár ingyen is odaadtam volna neki —, örömében egy pengőt adott érte. Berzék község, amely összeépült Bőccsel, nem került nagy fáradságba átmenni, ahol volt a muzsikus cigánysor, vityillós házuk vonzón kínálkozott a lerajzolásra. A látképbe beleesett Vaskó kovács műhelyének a rajza. O, amikor a műhelyéből meglátott, mint valami csodabogarat, megnézni odajött hozzám, és látván a háza rajzát, megkérdezte, hogy nem adnám-e el neki ? Az előző eladási sikeremen felbuzdulva, itt már bátran bemondtam az egy pengő árfolyamát. így éltünk mi a kéklő hegyek alján. Nem sejtvén a jövőt, nem sejtvén a hatást. A teremtő képzelet pótolta a kiűzetést a paradicsomból, melyet néném tett velem. Teremtettem a világomat, amit szerettem gyűjtöttem rajzaimon, összeraktam. A véletlen játéka, ma már nem tudnám megmondani, hogy a sok-sok árreklám közül egy füzetecske került hozzám, mely a Drecher Csokoládégyár termékeit ajánlotta, egy felhívással. A füzetben különböző alakok, például cserkész, kisgyerek, kirándulók rajzai voltak. A következő felhívással: „ Kedves gyerekek! A füzetben lévő bármely rajzot, kétszeres nagyításban, ha lerajzoljátok és bekülditek címünkre, pályázaton vesztek részt, amelyet díjazunk ". Én szívesen ráadtam a fejem, a füzetecskében lévő rajzokból több ízben küldtem el rajzot, és akkor a szokásos kávésdoboz nagyságú csomagolásban csokoládés nápolyi-szeletet nyertem. Nagyon szívesen és örömmel más iskolatársaimnak is odaadtam ezt a felhívást, voltak is, akik megpróbálkoztak, de nekik már nem sikerült nyerni. * o

Next

/
Oldalképek
Tartalom