Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Földet érintő csillag

feleség elvesztése mély sebet okoz, egy gyermek elvesztése pedig nem szünteti meg soha a zokogó szív fájdalmát. Mindent megragadunk, hogy megtegyük a lehetetlent is, ily mély együttérzésemben átgondolatlanságom származhatott abból, hogy hozzájáruljak a lehetetlenhez, a feltámadáshoz. Soha nem lehet olyan mélyre pillantani a végtelenbe, mint amikor a csillagos eget látjuk. Most, mikor karcolataimat írom, ezen történet döbbentett rá, hogy mindazok a nagy költök, művészek, akik közt mottóimat keresem karcolataimhoz, nem mentesek, a végtelenbe tekintéstől, a csillagok szimbólumától. Elmondom, hogyan lett megfestve a kép, s hogyan sorolandó be a többi művem közé. Hozzá kellett kezdenem a kép megfestéséhez. Sokszor találkoztam ezzel a kislánnyal. Szünetekben be-bejött édesanyjához, így fizikai megjelenéséről volt emlékképem, mégis néhány fényképet kértem, hogy megerősítse vizuális képzetem egzaktságát. Meg kell említenem, elvi magatartásom szerint nem vállaltam soha senkinek fényképről való festést, csak eleven modellről. Itt a sors kegyetlensége megfosztott tőle. A sors megváltoztatásának talán eszelős mániája, mely egyben a halál pusztításának legyőzésére való vállalkozás ösztönéből fakadt. A puszta részvéten felüli vigasztalást adni a gyászoló anyának, valamint két árván maradt kislánynak és özvegyen maradt férjnek. Elvonult előttem a Tadzs-Mahal, a Notre Dame, a piramisok, melyek a múló időt állítják meg egy pillanatra. Újra átéljük láttán a történést. Fényképek alapján készítettem sok vázlatrajzot. Meg-megnéztem a fényképeket, magam elé idézve az élő Erzsikét és próbáltam érzékletes megjelenítését a festészet eszközeivel, portré formájában visszaadni. Kételyeim voltak, hogy az én belső látásom a szemlélők számára is közelít-e az általam megfestetthez. Festettem egy érettségi tablókép felnagyított másolatát. Egy majdnem egész alakos gyorsfénykép-másolatot. Mindkettő szürke fénykép volt, én képzeltem, festettem színesre. Ezek olajfestmények. Egy harmadik fényképről láttam olyannak, amely emlékeimben leginkább igaznak találtatott. Ebből az emlékképből festettem egy akvarellt. E három képet a család minden egyes tagja észrevételezte. Az elfogadottságot, noha mind a háromhoz ragaszkodtak, a ráadásként, csak vázlatos tanulmánynak szánt akvarell képmás nyerte el leginkább tetszésüket. így ez a történet befejeződhetne, azonban egy ilyen esemény túllendítette a gyászon nyert érzelem ingájának lendületét. A csillagnak eljött az ideje, hogy ragyogjon. A család eredetileg Mezőcsátról származik, ahol Erzsikét a falu lakói nagyon szerették és emléke felejthetetlen. A temetőben ősei sírjánál kopjafa áll, melyet tisztelői virágokkal halmoznak el, noha ő a Mezőcsáthoz nagyon messze lévő Szeged városában nyugszik. A korán elhunyt fiatalasszony emlékére Mezőcsáton rendeztünk kiállítást. Nem hal meg az, akire sokan emlékeznek, őrá pedig nagyon sokan fognak emlékezni. Bizonyítja ezt a kiállításon megjelentek tisztelete, a róla történő megemlékezések. Felnéznek az égre Mezőcsáton, s a csillagok ragyognak. Onnan jött ö a végtelenből, hogy a Földet érintse, majd visszament a csillagokba, s onnan ragyog le az őrá emlékezőkre, két szép kislányára, férjére, édesanyjára, s mindenkire, akik őt szerették. A csillagok tovább élnek, mint az ember fiaiban és lányaiban. Ide írom e két kislány ösztönösen végtelenbe tekintését, amelyet hozzáadtak személyiségem és jellemem erősödéséhez. Szívből jövő megnyilvánulásuk. Bükkszentkereszten rendeztünk 148