Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)

Utaim Itáliába

Rómában láttam a Colosseumot, a Forum Romanumot, a Pantheont, ahol megálltam egy kőkoporsó előtt, és három szál virágot helyeztem el. Látva meghatódottságomat, egy hölgy hozzám lépett, akinek öltözéke, ha az ízlést nem is, de pénzességét tükrözte. Megszólított angolul: Is it a Papa? No, it's not, he is a great painter of the world, his name is Raffaello Santi. (Ez egy pápa? Nem, ő egy nagy festője a világnak, az ő neve Raffaello Santi.) Három nappal anyu előtt, egyedül indultam Firenzébe, ahol három napig Rellus néni ajánlása jóvoltából egy piarista rendházban kaptam szállást és étkezést. Voltam az Ujfziben, a Palazzo Pittiben. Láttam az Arno folyót, rajta a Ponte Vecchiot. Készítettem néhány vázlatot is. A megbeszélt napon találkoztunk a firenzei állomáson anyuval, és a vonattal hazaérkeztünk megszokott családi környezetünkbe. Hirtelen összerántottam az itáliai tartózkodásom utolsó napjainak látványbeszámolóját. Nem akarom megtagadni magam, mint ahogy több helyen említettem, nem történeteket akarok írni, hanem azokat a motivációkat, amelyek személyiségem olyan irányú töltődését adták, mely a művészet intuíciói funkcionálását, tetterejét gyarapítják. Ahogyan írásom a hirtelen hazatérést jelzi, ugyanúgy máris ideírom a második utazásomat Olaszországba. Mégpedig feleségemmel, lányommal, aki ekkor végzett a Pedagógiai Főiskolán, rajz szakon. Meg akartam ajándékozni egy olaszországi úttal, jutaimid oklevele megszerzéséért. Úgy gondoltam, hogy azok a kérdések illetve látványok fogják vonzani, mint engemet, akit a sors kegyetlensége megfosztott attól, hogy akkor mehettem volna Itáliába, amikor óhajom volt. Bevásárló- és fürdőturizmussá változott nagyobbrészt ezen olaszországi utunk. Persze nem szegényedett vizuális élményem tárháza, viszont a fent felsorolt szempontok alapján nem gazdagító jelenségeket elhagyok. Két