Koncz József: A végtelenbe pillantani (Miskolc, 2007)
Az akvarell, mint képzőművészeti műfaj
hozzá egy elég rakoncátlan szörcsomójú ecset, amellyel mégiscsak színeket lehetett húzgálni a vízben oldható festékekről. A kis gombocskák kiszélesedtek. Magyarázhatnék bele valami mitikus elrendeltséget. Olyan erő lakozott benne, hogy motivált a festői pályára? Az alakrajzi osztály keretében szóltam eddig tanulmányaim sajátosságáról. A képzésnek azonban tágabb területei is voltak, amelyek nem mellérendelést jelentettek, hanem gazdagították a felkészülést, sokoldalúan. Említettem a művészetelméleti oktatást, amely természetes, hogy velejárója volt, ha valaki festőművész akart lenni. Gyakorlati tárgyként említhetünk az alakrajz mellett még többet is, amelyben szintén jártasságot kellett szereznem. A festők két éven keresztül szobrászatot is tanultak. Valahogy olyan viszonyban volt ez a kettő egymással, hogy aki hegedűművész akart lenni, meg kellett tanulnia zongorázni is. Freskófestés gyakorlatot is végeztünk, és volt grafikai tanszak is. Akvarellgyakorlatunkon pedig másodévtől kezdve a délutáni órákban külön mester vezetésével végeztünk tanulmányokat. Azért szólok erről a technikáról és műfajról, mert érdekes léte van a festészet történetében. A közönség - olajfesték, olajfestmény - kérdezi? Akvarell, pasztell vagy grafika, akkor minőségi sorrend szerint az olaj játssza a főszerepet. De egy rosszul festett olajkép semmi körülmények között nem ér fel egy művészi akvarellel, mert anyaga egyszerűsége, könnyedsége, nélkülözi a nehézkedés törvényét. A könnyeden kezelhető akvarell művészibb, mint a nehezen kezelhető, lekvárosán, tésztásan festett olajkép. Félreértések elkerülése végett, nehogy azt a következtetést vonja le valaki az általam elmondottakból, hogy lebecsülném egyik vagy másik technikával készült képet. Éppen ellenkezőleg. Mint ahogy nem a téma szabja meg a kép értékét, ugyanúgy a technikai anyaga sem. Visszatérve azon gondolatomhoz, hogy az akvarell gombfesték ajándékozása motiválta volna festői pályára való elkötelezettségemet, se nem tagadom, se nem bizonyítom. így történt! Csodálkozásom, amely pályafutásomat végigkíséri, az, hogy minden gyerek az iskolákban ezzel kezdi vizuális ismereteinek gazdagítását. Ugyanakkor nagyon képzett művészek is, lemondanak alkotásaik létrejötténél ezen technikai eljárás alkalmazásáról. Állítólag az Akadémián is megszűnt ezen műfaj oktatása. Elekfy Jenő volt a tanszékvezetője az akvarell szaknak, akit mesteremnek tartok. Előtte Edvi Illés Aladár, Meiyer Antall voltak az akvarell tanszék vezetői. Mindegyikük klasszikus mestere az akvarellnek. Elekfy mester oktatási módszerét ha végiggondolom, szinte alátámasztja mindazt, amely ennek a technikának történetiségében is, gyakorlatában is létjogosultságát megerősítette. Európaivá az impresszionizmus jelentkezésének időszakában lesz. A keleti japán, kínai művészet még régebbről, az írásművészeti technika bölcsőjéből nőtt ki. Az akvarell gombfestékek színesek, a keleti írásművészet mesterei viszont tusba mártott, tűhegyesre alakuló, elasztikus szőrű ecsettel rajzolták igen kellemesen ható dekoratív fogalombetűiket. Egy leírásból olvastam, hogy a tussal való rajzoláshoz az előkészület a keleti embernek szinte valóságos szertartás. A körülmények megteremtése, az asztal, az ülési alkalmatosság, a tus elhelyezése, az ecset, papírok kellékei, mind olyanok, amelyek valóban egy szertartáshoz való előkészületek. Természetesen a csendnek is körül kell venni a tevékenykedőt. Rokon ez azzal, sőt egy tőről fakad a végtelenbe tekinteni hitével, amely a Nyugat művészetét gazdagította. 103
