Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)
AZ ÜVEGGYÁRTÁS VIRÁGKORA
égették, finomították a szabad ég alatt álló égetőkemencében kifőzött hamuzsírt. Ugyanakkor ebben a kemencében olvasztották folyékony üvegmasszává az üveg nyersanyagait. Ez a nagyméretű kemence volt egyben a műhely kemence is, mert a benne megolvasztott masszából állította elő hat munkás a különböző üvegtermékeket. Egy két kéménnyel ellátott kemencében a fűtéshez és a fahamu készítéséhez szükséges faanyagot szárították. Az ablaküvegek előállítására pedig egy széles szájű kemence szolgált. A negyedik ún. hűtőkemenceben. fokozatos tűzön hűtötték a késztermékeket, mert az üveg ismert fizikai tulajdonsága miatt szabad levegőn hűlve megrepedt, elpattant volna. Az első bükki üveghuta az 1750-es évek derekára elhasználta a környező erdőségek fáit, s ezért új, fában gazdag területre kellett telepíteni. 1755-ben épült fel az üzem Újhután. A hutatelepen mindössze két épület állt kezdetben: a faszerkezetes és zsindellyel fedett huta és az ugyancsak fából épült hutásmesteri lakóház. Az új üveghutának a régivel szemben volt egy nagy hátránya. Nem volt a közelben folyóvíz, amellyel biztosíthatták a törőmalom üzemeltetését és az üvegkészítés vízszükségletét. így a törőmalom a régi telephelyen az ekkor már Ohutának (ma: Bükkszentlászló) nevezett településen működött. Innen szállították a nyersanyagokat a mintegy 5 kilométer távolságra levő üzembe. Az 1755-ben épített huta első bérlője szlovák származású üveges volt, aki 9 szakmunkást hozott magával a Zólyom megyei Végleshutából. Öt üvegfúvót, két hamuégetőt és egy-egy fűtőt, kemencemestert, sótos csinálót. Amíg az első huta ablaküveg-készítéssel foglalkozott, Sztraka Ferenc már öblösüvegeket gyártott, amelyeket Miskolcon és a város környéki bortermő vidékeken értékesített. A bükki üveggyártás 1775-től indult virágzásnak, amikor Simonides János, egy morva származású üveges 20 évre megszerezte a huta béried jogát. Simonides a Felvidék középső és nyugati részeiből telepített be munkásokat. Számuk 1795-re elérte a 39 főt és így az újhutai üzem — a Fazola Henrik alapította vasgyár mögött - Borsod vármegye második legjelentősebb ipari létesítményévé vált. A hutában ablaküvegen kívül boroskancsókat, palackokat, butéliákat, pálinkásüvegeket és változatos formájú poharakat készítettek, amelyeket a Miskolc—Sajószentpéter környéki borvidéken, Gömörben és az Alföld északi részén értékesítettek. Az uradalmi hutát 1790-ben telepítették új helyre, a mai Répáshutára. A több mint négy évtizedig itt folyó üveggyártás állandó nehézségekkel küzdött. A település főútvonaltól való nagy távolsága, a folyamatos munkáshiány és a nyersanyagok beszerzésének nehézségei miatt a bérlők egyre-másra tönkrementek. 1 '' A bükki üveggyártás csak 1834-ben indult ismét fellendülésnek, amikor a kor színvonalának megfelelő üzemet építettek Répáshutától 6 kilométernyire a Gyertyánvölgyben és morva üvegeseket telepítettek be. Ezt az időszakot már a gyáripari jellegű termék-előállítás jellemezte, amely 1898-ban, a sajószentpéteri üveggyár alapítását követő években zárult le. Az Északi-középhegység negyedik jelentősebb üvegipari központja Nógrád megyében alakult ki. A vidék első üveghutáját 1686-ban a Zichy család divényi uradalmában létesítették. A szlovák származású munkások az átlagosnál jobb minőségű üveget készítettek. Bél Mátyás véleménye szerint „olyan áttetsző, hogy a cseh üveghez hasonlítható" volt. Az 1770. évi úrbéri összeírásban feljegyezték, hogy „minden fajtáját készítik és árulják az üvegnek". Ebben az esztendőben Divényhután volt Nógrád vármegye gácsi posztómanufaktúra utáni második legjelentősebb ipari létesítménye. 32 család élt itt az üvegkészítésből. A XVIII. század végétől azonban egyre nehezebb helyzetbe jutott az üvegkészítés Divényhután. Az értékesítési nehézségek miatt hosszabb-rövidebb időközönként szünetelt a termelés. 1820-ban a források egy újabb fellendülő időszakról tájékoztatnak. Eakkor „négy legény ablaküveget, négy pedig szép, fehér öblös és metszett üveget készítenek". 2 '' Úgy tűnik, hogy a fellendülés csak átmeneti lehetett, mert az 1828. évi összeírásban Divényhuta kapcsán azt tartották feljegyzésre érdemesnek, hogy a lakosok ősei üvegesek voltak, de már nem folyik a településen üveggyártás, mert a szakemberek elköltöztek. A Mátra nyugati és északi nyúlványai által képzett völgyekben a XVIII. században több kis
