Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

AZ ÜVEGGYÁRTÁS VIRÁGKORA

A magyar üvegipar fejlődését a török uralom alóli felszabadulás, az ország újjáépítése, majd a Rákóczi-szabadságharc után bekövetkezett békés korszak sokrétűen, kedvezően befolyásolta. A XVIII. századra a középkori bányavárosi huták beszüntették termelésüket, hiszen a XVI-XVII. századi városi és uradalmi officinák könnyűszerrel biztosíthatták a bányák ellátását. A XVII. század első harmadáig a középkori kolostori és bányavárosi huták helyét a főúri uradalmak központjaiban emelt üvegcsűrök vették át. A már létező üvegkészítő központok közül az erdélyi fejedelmi üveggyártó helyek és a kelvidék Rákóczi-uradalmain létesült üvegkészítő központok kontinuitása figyelhető meg csupán a XVIII. században.

1 Az összes többi üveggyártó hely a XVII. század végén, vagyis a török uralom alól felszabadult országrészen keletkezett, vagy pedig az ország gazdasági reorganizációjának időszakában létesült. A XVIII. században a főúri uradalmak központjaiban emelt üvegkészítő műhelyek termőföldben szegény, emberi letelepedésre úgyszólván alkalmatlan területeken keletkeztek. Létrejöttükben meghatározó szerepe volt a hatalmas kiterjedésű uradalmi erdőségeknek, amelyek a hagyományos erdőgazdálkodás lehetőségeit figyelembe véve nem szolgáltattak komolyabb jövedelmet tulajdonosaiknak. Jól példázza ezt az ország egyik legjelentősebb kincstári uradalma, a diósgyőri koronauradalom helyzete, amely Borsod vármegyében a Bükk hegység túlnyomó részét is magában foglalta. Az erdőbirtokok szinte kimeríthetetlen mennyiségű nyersanyagot biztosítottak az építőipar és a fa hasznosítására épülő kézművesipar számára. A fa azonban olyan könnyen és olcsón beszerezhető volt az országban, hogy az uradalom jelképes összegeket kérhetett csak, ha nem akarta a Iáit eladatlanul látni. Egy szekér fa 30 krajcárba került a XVIII. század első felében. Száz hordódonga kifaragására szolgáló fa 20 krajcár, ezer szőlőkaró nyersanyaga pedig 1 Ft körül mozgott. Egy szarufának szolgáló gerenda mindössze 2 krajcár volt.

2 A fa alacsony árát figyelembe véve egyértelmű, hogy a nagy erdőségekkel rendelkező uradalmak minden olyan iparág meghonosításában érdekeltek voltak, amelyek a fa hasznosítását szolgálták. E iparágak sorában fontos hely jutott az üvegiparnak is, hiszen az üvegkészítés talán legfontosabb alapanyaga a fa. Az elégetett fa hamujából nyerték a hamuzsírt. Fával fűtötték a kemencéket és fából építették az üzemet, a munkások szálláshelyeit. Ha az egyes hutákban felhasznált hamuzsír készítéséhez szükséges fa mennyiségét vesszük vizsgálat alá, akkor tapasztalható, hogy milyen nagy erdőségeket kellett kiirtani az üveggyártás érdekében. Az átlagos kapacitású üzemek közé sorolható béli huta (Bihar vármegye) hetente 3 mázsa hamuzsírt használt fel az 1750-es években. Átlagosan 10 hónapig tartott a termelés, mivel a karbantartás 2 hónapot igényelt. 1 mázsa hamuzsírt 40-50 mázsa hamuból nyertek, amihez 60-70 m

3 fát égettek el. A huta évi hamuzsír-szükségletének biztosításához 8-9000 m

3 fát kellett kitermelni. Egy másik adat szerint a Nógrád megyei Szuhahután — amely kisebb üzemnek számított —, az 1780-as években 150 véka hamuzsírt használtak fel. Ennek az előálk'tásához is megközelítőleg 8000 m

3 fára volt szükség.

3 A XVIII-XIX. századi átlagos kapacitású üveghuták faszükségletét a hamuzsír készítéséhez és a fűtésre felhasznált fa mennyiségét figyelembe véve évente 500 000 m

3-re becsülhetjük, ha igazak az üveghuták számára vonatkozó adataink. Johann Matthjas Korabinsky 1786-ban Pozsonyban megjelent statisztikai és geográfiai munkájában 32 üveghutát említ az 1711—1785 közötti időszakból.

4 Pontosabban olyan területeket jelöl meg, ahol üveggyártást folytattak. Korabinsky adatai nem utalnak arra, hogy az egyes üzemek működése milyen időszakot ölelt át, s egyazon időpontban egyszerre hány üvegcsűrben készítettek üveget. Munkáját azért sem tekinthetjük pontosnak, mert nem számolt a kis üzemecskék bizonyos időszakonkénti vándorlásával. A XVIII-XIX. századi huták többsége - hasonlóképpen a korábbi évszázadok üzemeihez — 30—40 évenként új helyre költözött. Jóval egyszerűbb feladat volt a hutát egy fában gazdag területen felépíteni, mint úttalan utakon, ráadásul hegyvidékeken a fát az üzemhez szállítani. Számtalan esetben megfigyelhető, hogy a huták szomszédságában kisebb-nagyobb falvak, ún. hu ta telepi/lések jöttek létre, amelyek elnevezése is utal az üveggyártásra, illetve a huták vándorlására. O-, Új-, Kö^ép-,