Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)
AZ ÜVEGGYÁRTÁS KITELJESEDÉSE A XVI—XVII. SZÁZADBAN
Kotyogós üveg Déri Múzeum, Debrecen télvban és udvarházban használtak üvegedényeket. 1624-ben a kistarcsai udvarházban mindössze 6 darab víznek való üvegpalack volt. Öt évvel később Szentdemeteren csak egy „hitván" pincetok és ebben öt ivegpalack. 1646-ban Magyarbükkösön az „asszony házában" az üvegkészletet kilenc lapos palack képviselte, amelyekben „különb-különbféle w^'-eket tartottak. A felsoroltakon kívül az udvarházi inventáriumok sorát idézhetnénk, de ezekben legfeljebb egy-egy üvegpalackot, lámpást vagy poharat fedezhetnénk fel. Ezek alapján úgy tűnik, hogy igazat kell adnunk Apor Péternek, aki azt állította, hogy a szokásokhoz, hagyományokhoz ragaszkodó erdélyi nemesség nem nagyon igényelte az öblösüvegeket. 49 Ennek igazolására két esetet idézünk fel, amely Apor véleménye szerint az erdélyi nemesség üveggel szembeni viselkedését tükrözte. „Hoztak Lengyelországból a régi időkben is olyan ej teles, felej teles üvegpalackokat, de hogy akkor ittak volna belőle, nem láttam, hanem Hídvégi Nemes János, tanácsúr és háromszéki főkapitány lévén, ő kezdett olyan üvegből innya... Történik azonban, hogy nagyajtai Cserei János is ott lévén ebéden, neki is az üvegpalackot beadják, nem tudván belőle innya, addig szija és szija az üveg felső srófját, azalatt kiesik a feneke, az bor kiömlik; mond Nemes János: itt mondhatnánk, ökör tudna palackból innya." A másik történet szerint „Bethlen Gábor, bezzeg ő sem iszik vala kristályból, ő is a többi között egyszer vendégséget csinál vala, jelen van gróf Mikes Mihály is, de nem mondja vala, adj uramnak egy kristály bort, hanem: Sándor, Gergely, essekura (ez kedves szolgája vala) uramnak adj egy darab bort. Azt vagy fazékban, vagv kupában adták be, mikor ivott, erősen ivott, s Mikes Mihály akkor vonogatja magát az italtól, mond Bethlen Gábor: Uram, kelmed talán kerestályra vágy. Akkor kereskedni kezd a zsebiben, kiveszen egy kopott erszényt nem ért volna két polturát, kiveszen egy sustákot, avagy négy polturát, s adja az inasának, mondván: eredj öcsém, hozz kerestályt ökelminek, mert őkelme kerestályra vágy. így csufolá meg az kristállyal innva kívánókat." Valójában Apor Péter példái szélsőségesnek tekinthetők, ugyanis ezeket az eseteket a régmúlt szépségének, erkölcsösségének bizonyítására szánta, minden új, a hagyomány ellen vétő dolgot tiltakozással fogadott. Az üvegben is haszontalan, a múlt értékeit elhomályosító tárgyat látott, s ezzel bizony sokan lehettek így kortársai közül. Bizonyára a konzervatív gondolkodás véleményének summázatát adja a Metamorphosis Transylvaniae szerzője, amikor így ír az üvegről: „Erdélyi magyar, székel} 7 , szász, három náció, aid még tartod az eleidtől rád maradott ezüstpohárt, kupát s kannát, mikor ezeket megnézed, mit gondolsz, miért csináltatták volt ezeket a tü eleitek? Bizony nem más okból, hanem ha leejtették, annak az cserepe is jó volt, ha hirtelen megszűkültek pénzből, zálogba vehették, s mindjárt adtak pénzt zálogjára, még időre, mikor a pénzt megszerezhették, kiváltották, és igy akinek ezüstportékája volt, volt annak pénze. Lássuk, ejtsd el az üveget, vajon jóe a cserepe? Igyekezzél zálogba vetni, ha vajon ad-e valaki pénz zálogjára? Szegény Erdély, csak ezen bolondságra ma hány ezer forintod megyén ki!" Apor Péter kénytelen volt elismerni, hogy az üveget már sokan használták, „...tiszta égetett
