Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

Az ÜVEGIPAR KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE A XVI. SZÁZADIG

mester nevét örökítették meg. 1365-ben Péter, a leleszi prépost a Kassán élő Miklós üvegfestőt kérte fel templomának üvegezésére. A mesternek négy ablakot kellett elkészíteni, amiért 100 arany volt a fizetsége.

41 1396—1398 között Lucas pictor, 1461-ben Ladislaus, 1468-ban pedig Márton nevű mester szerepel a forrásokban. Az ország más részeiről tájékoztató adatok szerint Telegdy Csanád esztergomi érsek az 1329—1349 között építtetett Szent Adalbertről elnevezett kápolnát üvegeztette be díszes ablakokkal. Nagyszebenben 1381-ben 84 forintot fizetett a város elöljárósága egy Miklós new mesternek, a Miklós templom 207 üvegtáblájának elkészítéséért.

42 Ugyancsak Nagyszebenben a Szűz Máriáról elnevezett templom számadáskönyve egy Nicolaus nevezetű üveges 84 forintot kitevő adósságáról szól. A templomban folytatott üvegesmunkálatokért a XIV. század utolsó éveiben hatalmas összegeket kellett fizetni egy Conrad nevű személynek, ablaküvegenként 34 forintot.

41 Hosszasan sorolhatnánk további erdélyi adatokat, de ezek is csak azt támasztanák alá, hogy az ablakok üvegezése, az üvegesmesterség általánossá vált a nagyobb városokban. Az üvegezőmesterek foglalkozásának feltüntetésekor gyakran szerepel a festő kifejezés is, ami egyértelművé teszi, hogy az ablaküveget gyártó mester egyben üvegfestő is volt. Feltételezhető, hogy a festő megjelölés elhagyásakor az üvegesmesterség más tartalomnak felel meg. Üvegkészítőt és ablakot üvegezőt egyaránt jelentett. Erre utalhatnak a személynevek foglalkozást jelölő vezetéknevei is. Példaként említhető a lehotai huta alapítója, Pozsony város adójegyzékében 1379-ben szereplő Glaser Laurentius neve, vagy a kolozsvári magvar polgárok (Regestrum Hungarorum) 1453. évi összeírásában szereplő három üveges elnevezése is. Továbbá a visegrádi János üveges tevékenységére konkrétan utaló forrás 1491-ből.

44 A mestertől Estei Hippolit esztergomi érsek ötezer darab ablakszemet vásárolt építkezéseihez. Az üvegesmesterségre utaló elnevezések általában az ablaküveg készítésével és a termékek alkalmazásával kapcsolatos összefüggésben jelennek meg leginkább. A források nem szólnak arról, hogy az iparosok öblösüveggyártással foglalkoztak. Holott ez valószínű, mert az ablaküveg előállítása során több alapművelet megegyezik az öblösüveg gyártásával. Az ablaküveg-készítő üvegesek öblös üveggyártó tevékenységére számos jel utal a régészeti leleteken kívül. A városi számadáskönyvek, harmincadkönvvek tanúsága szerint minden jelentősebb városban virágzott az üvegkereskedelem is. A hazai termék-előállítás döntően a belső szükségletnek megfelelően alakult. Ezzel magyarázható, hogy az üvegbehozatal a harmincadkönyvek, vagyis a vámnyilvántartások szerint összességében jelentéktelen volt. Pozsonyi adatok szerint 1457—1458 között a városon keresztül cseh—német területről csak 11,50 forint értékű üveget hoztak az országba. Ezek között csak néhány öblösüveg volt.

45 Úgymint serleg, dísztál. Az üvegek nagyobb része ablaküveg, gyöngy, üvegből készült olvasó volt. Erdélyben hasonlóképpen jelentéktelen volt az üvegáru behozatala. Alkalmanként kolozsvári, nagyváradi kereskedők Lengyelországból behozott portékái között szerepel kristály, vagyis színtelen, áttetsző karikaüveg és üvegpohár. A legtöbb üvegáru természetszerűleg délnyugat felől, Velencéből került az országba, hiszen a divatos luxusárut innen szerezhették be a társadalom előkelő rétegei. Az itáliai, mindenekelőtt a velencei üvegek térhódítása a XIV. századtól erősödött fel a Kárpát-medencében. A régészeti leletek üvegtöredékeinek számottevő része velencei áru volt. Horvátország, Szlavónia, Délnyugat-Magyarország és Magyarország központi területein jellemző ez leginkább. A királyi udvartartás révén keleti területekre is eljutott a velencei üveg, így a királynők várának számító Diósgyőrbe is.

46 A velencei üveg térhódításában különösen fontos szerepe volt annak, hogy az Árpád-ház kihalása után az Anjouk trónra lépésével egyre erősödtek és sokirányúvá váltak az itáliai kapcsolatok. A XIV. században Magyarország kulturális téren is Európa vezető államai közé tartozott, amely fokozatosan terjesztette ki hatalmát a Balkán-félszigetre és az uralkodóház birtokai révén Itália felé is. 1358—1419 között magyar fennhatóság alá került a Velencével szoros gazdasági és kulturális kapcsolatban álló Dalmácia és a Raguzai Köztársaság. I. (Nagy) Lajos két hadjáratot is vezetett Nápoly ellen. Az 1347-ben és az 1350-ben ve-