Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

Az ÜVEGIPAR KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE A XVI. SZÁZADIG

és irányított tevékenység volt. 1271-ben lépett érvénybe az ún. Capitolare, a\ üveghuták szabályzata, melyet 1441-ben a Mariegola bővített ki. A XIII. században a tesserae, a mozaiküveg volt a velencei üvegipar fő terméke, de már ekkor számottevő volt a boros- és olajosüvegek, poharak, üvegsúlyok, gyöngyök és ablaküvegek gyártása is. Miután az üvegkészítő műhelyek száma rohamosan növekedett, a fokozódó tűzveszély miatt 1291-ben a műhelyeket Muránó szigetére telepítették át. A velencei üvegipar a XIII. század végére jutott magas szintre a római üvegművészet virágzását eredményező színtelen üveg előállításában, azonban a formai fejlődés csak a XVI. századra érvényesült. A tökéletesen színtelenített üvegből hosszú időn keresztül csak a gótikára jellemző, fémből készült edények reprodukálása figyelhető meg. A tárgyakon a keleti impulzusok állandó érvényesülése, az arany tompa ragyogásának kissé merev, bizánci pompája jut kifejezésre. A könnyedség, a fúvott stílus maradéktalan győzelme, a nehézkesség, a súly, az esetien merevség levetkezése a XVI. századi tárgyakon érzékelhetők teljes tökéletességükben.

23 A XIII. századtól a velencei zománcfestésű üvegek közel-keleti formájú edényeken a kontinens szinte valamennyi országába eljutottak. A zománcfestés uralomra jutása Angelio Bakovier (1424—1460) nevéhez fűződik. Az üveg színei szabály szerint sötétkék, világoszöld, viola vagy aranysárga voltak. E színekből emelkedett ki szinte világítva a színes zománcfestés. A velencei üveggyártást az előbbi két fő jellemző vonás mellett még számtalan egyéb díszítőeljárás is divatossá, követésre méltóvá tette Európában. A XV. század második felétől a velencei üvegesek újra felelevenítették az antik hagyományokat, amikor termékeiken a féldrágakövek, a jáspis, az achát utánérzését figyelhetjük meg. Felelevenítették a millefiori (ezervirág) technikát, amely a vékony falú, fúvott üvegek szabadon formált üvegszálakból képzett díszítményeiben pompázott. A XVI. század elejétől Velencében divatossá vált a tejüvegkészítés. A mesterek a kínai porcelánt utánozták ezzel. S végül — a velencei üvegkészítésre jellemző produktumok közül - kiemelésre méltóak a XVI. században készült szárnyas poharak. Ezeken az üvegeken az üveg, a technika feletti tökéletes uralom és egyben a Velencei Köztársaság gazdagságának kifejezése jut érvényre.

20 Velence féltve őrizte az üvegkészítés titkát. Törvények tiltották a mesterek elvándorlását, az üvegcserepek, a gyártáshoz szükséges anyagok kivitelét. A Köztársaság rabjainak tekintették az üvegeseket. A szigorú törvények szerint az idegenbe távozott üvegesek otthon maradt családtagjaira börtön, a szökött mesterekre pedig halál várt. A kútfők többször beszélnek velencei eredetű üveggyártók orgyilkosok általi lemészárlásáról, gyakran távoli országokban. A szigorú törvények, tiltó rendelkezések ellenére egymás után keletkeztek a dezertőr velencei üvegművesek által alapított üvegcsűrök. Először Itália területén (Treviso, Vicensa, Padua, Mantua, Ferrara, Ravenna, Bologna), majd Európa különböző országaiban. Az egyes európai országok uralkodói világosan látták, hogy milyen hasznot jelent Velence számára az üvegkészítés. A saját országukban létező üvegipar felvirágoztatását, új üvegipari központok létrehozását velencei példák alapján képzelték el. Ezért támogatták, szorgalmazták a velencei mesterek betelepülését. Ha ez nem járt sikerrel, akkor más itáliai városokból hívtak be üvegeseket. A XV—XVI. századra sok európai országban már velencei modorú üveggyártás folyt. A források nem tesznek minden esetben különbséget a Velencéből vagy más itáliai városokból bevándorolt üvegesek között. Feltehető, hogy ha a források velenceiekről beszélnek, az esetek többségében más itáliai városokból, különösen AltarebóX származó mesterek voltak egy-egy ország velencei modorú üvegiparának meghonosítói. Altare kis település volt Genua közelében a Monferrat hercegség határán. Normandiai eredetű lakói már a XII. század óta élénk vetélkedésben állottak a velencei üveggyártókkal. Amíg a muránói üvegesek kivándorlását szigorú törvények akadályozták, addig Altaréban egyenesen szokás volt, hogy a fiatal üvegeslegények a külföldet járják. Ezek az ún. „altaristák" különösen Franciaországban és Németalföldön dolgoztak gyakran muránói szökevényekkel együtt.

2 Az üveggyártás történetét vizsgálva minden időszakban egy sajátos kétarcúság tapasztalható. Mindig létezett egy magas szintű, művészi ter-