Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)
Az ÜVEGIPAR KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE A XVI. SZÁZADIG
az üveg teljesen színtelenné. 9 A homokmag körüli formálás és a fúvás, mint alapvető üvegkészítési eljárások, technikák, az üveg sajátos anyagszerűségeit juttatják érvényre. Az egyik esetben - és minden más rokon technikánál - a rideg, tovább nem alakítható anyag sajátosságai fejeződnek ld a tárgyakon. A fúvás esetében a könnyen alakítható, képlékeny, hajlékony anyag tulajdonságai. A kétféle üvegkészítő eljárás által érvényesülő kifejezési módok, stílusok évezredünk üvegiparának fejlődésében, a magyar üveggyártás történetében is egy-egy korszak gazdasági, társadalmi sajátosságaitól, közízlésétől meghatározottan jutottak érvényre. EURÓPA ÜVEGIPARA A KÖZÉPKORBAN íyíz üveggyártás és az üvegművészet a különböző történelmi korokban kimondva vagy kimondatlanul is mindig az antik hagyományokból merített. A római üvegművészet a kémiai eljárásokon kívül valamennyi ma is használatos technikai, díszítő eljárást ismerte. Nincs olyan különleges forma vagy díszítőeljárás, amelynek csíráit ne fedezhetnénk fel a római üvegművészetben. 1 " Az üveg történetét nyomon követve az a legizgalmasabb kérdés, miként sikerült a fúvás és a tökéletesen színtelenített üveg együttes alkalmazására épülő, magas színvonalú antik üvegkészítési ismereteket átörökíteni, újból feleleveníteni, s egy-egy ország helyi adottságainak megfelelően az üveggyártásba beilleszteni. A Római Birodalom felbomlásának számtalan területén érezhető és kiteljesedő hatása az üveg történetében is megfigyelhető. A Kelet-Római Birodalom területén az antik hagyományokat elsősorban a bizánci mesterek éltették tovább. Egyiptomban, Szíriában és Perzsiában az ókori üvegipari tradíciókat az iszlám vallás sokrétűen gazdagította, s e területeken az üvegkészítésben újabb felfedezések is hatottak. 11 A római kori üveggyártási ismeretek, technológiai eljárások Európa területén elsősorban a frankok üveggyártásában éltek tovább. A frank üveg minősége — főként a színtelenítés eljárásainak megoldatlansága miatt — elmaradt a rómaitól, az üvegipar termelékenysége is jelentősen csökkent, s a VII—VIII. századra a római korban közhasználati tárgynak számító üveg luxusáruvá változott. Kontinensünk nagy részén — így Angliában és Németalföld területén — e korszak régészeti leletei között az ún. viking üvegek kivételével, ritkán fordul elő öblösp üveg. A VII—VIII. században az üveggyártás megújulásának és az antik hagyományok felélesztésének, elterjesztésének központjává a Charleroi és St. Gobain közötti, erdőkben gazdag La Thierache területe vált, ahonnan Anglia, Németalföld, Észak-Németország és Skandinávia felé szállították az üvegeket. Az észak-galliai és a Rajna vidéki frank huták területéről áramoltak szét az üvegkészítők Európa különböző országaiba, és hozták létre az ún. kolostori üveghutákat. Hűen fejezi ki ezt a folyamatot az angliai Monkivermonth melletti Benedek-rendi kolostor VII. és VIII. századokból származó krónikája, mely szerint Galliából és Németországból hívtak be üvegeseket, akik ablaküveget, lámpákat és edényeket készítettek a kolostor számára. 13 A IX—XII. században az európai üvegművesség — mint a művészetek általában — a kolostorokhoz kötődött. A kolostorok szomszédságában üveghuták létesültek, a templomok egyre növekedő igénveinek kielégítésére termelve teremtették meg a feudalizmus kori üveggyártás alapjait. Előtérbe került a színes ablaküveg készítése, s felvirágzott az üvegfestés művészete. Az ablaküvegek előállítása mellett nagy figyelmet szenteltek az öblösüveg készítésének is. A római kori ismeretek újbóli felelevenítése és elterjesztése a kolostorokban élő szerzeteseknek köszönhető, akik az antik forrásokon alapuló enciklopédiákat készítették. Az egyházi művészet, a liturgiái célokat szolgáló üveggyártás fejlesztését segítő munkák megalkotásakor különös előszeretettel Plinius már említett munkáját, a Naturalis Historia-t tekintették elsődleges forrásnak. A Plinius által leírt ismereteket Sevillai Izidor (560—636) és Hrabanus