Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

AZ ÜVEGHUTÁK TERMÉKEINEK FORMAI, FUNKCIÓBELI SAJÁTOSSÁGAI ÉS DÍSZÍTMENYEI

azt, hogy a parasztság anyagi lehetőségei az ezüstből, ónból vagy vörösrézből készült kelyhek, tálak, kannák, poharak, korsók helyett inkább üvegtárgyak beszerzésére és adományozására voltak elegendőek. Az üveghuták produktumai között a XVII. századtól megtaláljuk a templomok számára készített, ugyanakkor vásári árunak minősülő üvegeket. A porumbáki huta raktáraiban 1648ban már 300 olajnak való ampolnát vettek számba. Az ámpolna egy kecses vonalvezetésű palackforma volt, amelyben szentelt olajat tartottak. Széles talpon nyugvó, karcsú kiöntővel és füllel ellátott, körte formájú palackot jelölt az elnevezés. A XVII. század végén már óriás talpas poharakat gyártottak az erdélyi és a felső-magyarországi hutákban, főként az evangéhkus gyülekezetek számára. A szoldobágyi huta termékei között 1731-1735 között az „ámpolnák" mellett feltűnik a román kehely is pténástul?

x Az úrkúti üzemben a templomi csillárok és falikarok mellett gyertyatartókat készítettek a templomok számára. Regécen pedig kelyheket és tálakat a református gyülekezetek részére. Az 1800-as évek elején Kiss Józsefné abaújkéri egyháztag két úrasztali kelyhet és egy kenyéros^tó tálat csináltatott az eklézsia számára. A tál pereme bordázott volt, a kehely pedig sima vonalú, talpa kerek, szára tagolt, és a kehelyrész harang alakú. A templomokban használt üvegedények közül az úrasztali kelyhek nagysága és egyszerű szépsége a lenyűgöző. A Bakonyban, Somhegyen olyan úrasztali kelyheket készítettek, amelyek színtelen, áttetsző cuppáján kobaltkék üvegcseppek adnak hangsúlyt az edénynek és teszik ünnepélyessé, alkalomhoz illővé. Fantasztikus szépségükkel és egyszerűségükkel lenyűgöznek bennünket az üvegből készült szenteltvíztartók. A templomi szenteltvíztartók formáját követő tárolórészhez üvegszálakból összefont, csúcsívesen végződő „tartóelem" csatlakozik, amelynek fonott üvegszálai között színezett részek is szerepet kapnak. A kék, a bordó szín méltóságot kölcsönöz ezeknek a tárgyaknak. Ezek az üvegből készült és Magyarország legkülönbözőbb hutáiban gyártott szenteltvíztartók sohasem kerültek templomokba. A paraszti lakóházakban, a tisztaszoba ajtófélfáján elhelyezve töltöttek be funkciót ünnepi alkalmakkor. Tréfás üveg, XIX. század. Észak-Magyarország Herman Ottó Múzeum, Miskolc A világi tárgyak közül az ún. tréfás (yexir) üvegek a leggyakoribbak és a legkedvesebbek. Általánosan elterjedt volt a kancsó formájú tréfás üveg, amelynek fülét üvegcsőbcil képezték ki. A cső a kancsó aljáig nyúlt le és az ital fogyasztására csak a fül szolgálhatott, ezen keresztül kellett kiszívni. Tréfás ivóedények voltak az ember formájú üvegek is. Kisgyőrből került elő egy ember formájú palack. Különlegesek azok az erdélyi ivópoharak, amelyek formájukat tekintve kalapos, szoknyás női alakot ábrázolnak. A megfordított bő szoknyaszerű rész képezi a poharat. Egyes esetekben ezek az üvegek dugó gyanánt is szolgáltak, a kalap felmagasított részével illeszkedett a pohár a palacküveg szájába. Általánosan elterjedtek az állatformákat utánzó ivóeszközök is, melyekből a farokrész kibővítésével keletkezett nyíláson keresztül lehetett inni. E,zek mellett az üvegből készült pipáktól a görbebotokig, a cumisüvegektől a hímes tojásig mindenféle különleges tárgyat gyártottak az erdők mélyén megbúvó, középkori