Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

AZ ÜVEGHUTÁK TERMÉKEINEK FORMAI, FUNKCIÓBELI SAJÁTOSSÁGAI ÉS DÍSZÍTMENYEI

Korsók A XVIII-XIX. században csak a bortermő vidékekhez közeli huták foglalkoztak korsók készítésével. Nyilvánvalóan ennek az volt az oka, hogy Felső-Magyarország távok északi területeiről nem volt érdemes ezeket a nagy testű, rendkívül törékeny edényeket leszállítani a bortermő vidékekre. A Felső-Magvarország dék részein levő huták közül sem készítettek mindenütt korsókat. így a bükki hutákban sem. Valószínű, hogy a kancsógvártásra specializálódott üzem nem kívánt konkurálni a többi hutával, vagy esetleg Miskolc környékén nem nagyon kedvelhették ezt a tárolóedényt. Nincs tudomásunk arról, hogy dunántúli üzemekben foglalkoztak volna nagyobb méretű korsókészítéssel. A Bakonyban a butéliák, DélDunántúlon pedig a fül nélkük pocakos üvegek töltötték be a korsók szerepét. Erdélyben is csak ritkán foglalkoztak ilyen nagyobb tárolóedények készítésével. Kisebb méretű korsókat gyártottak ugvan, de ezek méretüknél fogva inkább pálinka tárolására, fogyasztására szolgáltak. A korsó szavunk szlovák eredetű, a krcah szó átvételéről árulkodik. 1395-ben szerepel a forrásokban először a „kis korsó" kifejezés, de ekkor még minden bizonnyal fém- vagy cserépedényre vonatkozott. Az erdélyi és felső-magyarországi vagvonleltárakban a XVII. században már egyértelműen üvegtárgyakra utalt a korsó elnevezés. A tárgyi emlékanyagból a plasztikus díszítésű, színes üvegből készült és opálszálakkal díszített korsók érdemesek kiemelésre. Sima falú, zöld vagy színtelen, áttetsző korsókat a bortermő vidékekhez közeli hutákban általában mindenütt gyártottak. A boroskorsók készítésében a regéci huta tűnt ki, ami jelzi, hogy Tokaj-Hegyalján kedvelt és elterjedt volt ez az edénytípus. A korsók többségét fúvással állították elő színtelen, áttetsző üvegből, és „habos" technikával díszítették. A regéci korsók mindig 3—4 literesek voltak, tárolórészük lapított gömb test alakra emlékeztetett. Díszítményüket tekintve rendkívül dekoratívak voltak. Vastag, karéj ózott talpuk benyomkodott, a nyak pedig a fül és a nyak találkozásánál, csatlakozásánál hólyagszerűen kidudorodott. Ez a megoldás a középkori golyvás palackokhoz vagy a dél-dunántúli páknkáskorsókhoz volt hasonló. Az volt a szerepe, hogy az edénybe töltött folyadék kiöntését, fogyasztását könnyítse, szabaddá tegye a levegő hirtelen beáramlásával. Díszítésükben többféle változat figyelhető meg. Az egyik esetben koncentrikus köröket képezve helyezkedik el a tejüveg zsinórdísz, míg máskor a félköríves díszítmények a függőleges vonalak mentén egybeolvadnak. A fonáldíszítés mellett a „sonka korsó"-nak is nevezett edényeken gyakori a lánc- és szalagdíszítés. Tulajdonképpen mindkét díszítési mód fonáldíszítés, csak az elnevezésben a kialakított motívumok formái kapnak kifejezést a nép körében. A láncdíszítés jellemzője az volt, hogy az edény testére helyezett üvegszálak szinte láncszemeket képezve alkottak kompozíciót a felületén. A szalagdíszítés esetében az üvegszálak vízszintes ívelését szakaszosan tördelték, s ezzel az edény testén 6—7 „függőleges" osztással egymástól elkülönülő szalagcsomók keletkeztek. Nagyon ritkán színes, rátétes díszű, évszámos korsók is készültek Regécen. A parádi és a nógrádi huták boroskorsói hasonló méretűek és formájúak voltak, mint a regéci hutában készítettek. Azonban a korsók többségét mindkét helyen formába fúvással állították elő, és optikai díszek kialakítására törekedtek. A nógrádi hutákban színtelen, áttetsző üvegből, ritkán zöld színű alapanyagból készültek a korsók. A boroskorsók mellett kisebb méretű, de hagyományos formájú és díszítésű pálinkáskorsókat is készítettek. Párádon emellett már színezett üveget is használtak. Kék, sárgásbarna és néha már-már feketébe hajló zöld színű, sima vagy optikai díszes falú edényeket is előállítottak. Az ország keleti részén a butyászai és béli huták boroskorsói az ismertebbek. E,zeket változó méretben színes, többnyire kék és sárgásbarna üvegből gyártották. Ezek az edények is lapított gömb testűek voltak. Az eddigi korsóformáktól különböznek a dél-magyarországi huták XIX. századi termékei. Hengeres, gömbszerű tárolórész és hosszú, golyvás nyak jellemzi formájukat. A tül a golyvától Korsó, XIX. század eleje. Észak-Magyarország, zempléni huta MNM Rákóczi Múzeuma, Sárospatak