Veres László: Üvegművességünk a XVI-XIX. században (Miskolc, 2006)

AZ ÜVEGGYÁRTÁS VIRÁGKORA

nevű eszközök előállítására szolgáló, hársfából készült öntőformák; az égő fahasábok megfogására szolgáló vasfogó; ortó kapának nevezett vaseszköz" voltak a kéziszerszámok.

96 A regéci hutában 1842-ben a lényegesebb eszközöket német elnevezéssel jelölték. A 30 tételben felsorolt eszközök közül az illesztőbot, a nyűjtórűd, a kiemelővilla, a keverőrúd, a berakócsatorna, a tartóvas, a vasrúd, a vágóvas és a rúdvas voltak a legfontosabbak.

97 A munkaeszközök felsorolásában csak ritkán szerepelnek az üvegfúvó pipák, mert ezek többnyire az üvegkészítők személyes tulajdonát képezték. A felsorolásokból érzékelhető, hogy az üvegkészítéshez szükséges szerszámok formájában lényegében évszázadokon keresztül jelentősebb változások nem következtek be. Egy 1699-ből származó kézikönyv az üveggyártás 12 legfontosabb kéziszerszámát sorolja fel. Az üvegfúvó pipa mellett vascső, olló, csipesz, merítőkanál, lapát, villa, gereblye számított a legtöbbet használt kéziszerszámnak. Látható, hogy ezek az eszközök Erdélytől Felső-Magyarországig a hutaleltárakban szinte kivétel nélkül megtalálhatók.

98 Az ismertetett berendezésekkel és kéziszerszámokkal lényegében a következők szerint történt a XVII—XIX. századi üveghutákban a termékelőállítás. Miután a homokot megtisztították és többszöri mosással eltávolították belőle a föld- és agyagszennyeződéseket, vagy a jobb minőségű üveg készítéséhez szükséges kavicsokat homokszem nagyságúra összetörték, a többi nyersanyaggal, mésszel és hamuzsírral összekeverték. Mivel így csak zöld színű üveget lehetett készíteni, ha színtelen, áttetsző termékek előállítása volt a cél, az alapanyagokhoz még különböző színtelenítő anyagokat is adagoltak. A hutákban barnakövet vagy nikkeloxidot használtak színtelenítésre. Ezek az anyagok az üveget vörösre festették, s ez — mint a zöld kiegészítő színe - semlegesítette, színtelenné változtatta az üvegmasszát. A nyersanyagokat egy-másfél napig olvasztották, folyamatos keverés, tisztítás után szirupszerű, folyékony masszát nyertek. A tégelyes olvasztókemencéket kizárólag fával fűtötték. A kemencék alsó részén levő tűzhelyen a fa a rostélyon elégett, és a láng a fölötte levő kemencébe hűzódott, ahol a tégelyek a tégelypadon körben álltak. Ezek mindegyikének megfelelt egy-egy, a kemence boltozatában levő nyílás, melyeken át egyúttal a láng és a füst is eltávozott. Mikor a nyersanyagok folyékony üvegmasszává álltak össze, megkezdődhetett a tárgyak készítése. Az üveghutákban ablak- és öblösüvegeket gyártottak, lényegében mindkét termékféleség alapvető készítési módja a fúvás volt. Az évszázadokon keresztül változadan formájú fúvópipa volt a tárgykészítés legfontosabb eszköze. Táblaüveg-készítés esetén az üvegfúvók egy olyan üveggömböt fújtak, amelynek vastagabbik része a csőnél maradt. Ezt úgy tudták elérni, hogy a gömböt felfelé tartott pipával fújták. Ezt követően a gömb alsó részére vaspálcát forrasztottak és ennek segítségével gyorsan forgatták az üveget, amely először ellapult, majd teljesen korong formájúvá változott. FL művelet közben az üveg kihűlt, megmerevedett. Már a XI. században is ily módon készültek az ablaküvegek, s ettől kezdve koronaüvegnek vagy német nyelvterületen elterjedt kifejezéssel élve holdüvegnek nevezték az ilyen termékeket. Hűlés után a korongokból négyszögletes táblácskákat vágtak ki, melyek igen fényesek voltak, s mivel puha állapotban szilárd testtel nem érintkeztek, nagyon vékonyak is. Az így készült táblaüvegeket az összeírásokban Bund-üvegeknek nevezik, a bund kifejezés a minőséget és a formát is jelöli egyben. E táblaüvegek mennyiségének kifejezésére a hutákban a schok megjelölést használták a XVIII. századtól. A schok 0,75 mr felületet kitevő üvegtáblácskákat jelentett.

99 A korona- vagy holdüvegekhez hasonló módon készültek az üvegkarikák vagy karikaüvegek néven jelölt ablaküvegek is. A fúvópipát függőlegesen tartva, az üveghólvag laposra esett össze. Ezt követően nem forgatták az üveget, hanem eredeti formájában meghagyva használták ablakozásra. A nagyobb méretű táblaüvegeket, az ún. Schok üvegeket is fúvással gyártották. Az üvegfúvók nagy üveghengereket készítettek, s ezek kiterítésével nyertek táblákat. A munkás a gömböt először lefelé tartva fújta, hogy az üveg inkább alul gyűljön össze. Ezután felfelé tartotta, s ekkor a gömb összelapult, így alakult ki a henger megfelelő nagyságú átmérője. Ekkor a vastag üveget újból felmelegítették, majd folytonos lóbálás közben újra fújták, amíg hosszúkás, zsák alakú forma nem keletkezett belőle.