Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
RUHÁZATI IPAR - Szabók (Gyulai Éva)
zsidó mesterhez állnak be, így a mesterségük műveleteit és termékeit tekintve is minden bizonnyal különböznek a keresztény szabóktól. Az 1850-es évektől egyre nagyobb számban jelentkeznek zsidó szabók a sárospataki céhbe, 1850-ben, Szabó József céhmestersége idején, amikor először szerepelnek a zsidók teljes jogú céhtagként a jegyzőkönyvben, a 21 céhtagból 9-en már zsidók, s 1862-ben, amikor külön írják össze az élő mestereket, az alábbi névsort vezetik be a könyvbe: Keresztények: Fodor Pál jegyző, Hajszer Imre céhmester, Szabó Sámuel, Molnár József, Kusora Márton, Komiszár Károly atyamester, Szobonya Antal, Vég György, Smitkó György, Bujoszky Károly. Izraeliták: Nyives József, Grin Sámuel, Klain József, Svartz Moyzes, Nojman Vaisz, Svartz Zsigmond, Blai József, Fiser Sámuel, Goldberger Ábrahám, Magesar Dávid, Mordfeld Rubin, Liht Jakab, Ungerlejder Mihály, Braun Jakab, Lévi Herskowitz, Smit Lépőid. A zsidók további térnyerését mutatja, hogy a dualizmus első évtizedében a céhmesterséget is megszerzik, 1871-ben Levy Herskowitz lesz a céh első embere, s a céh működésének utolsó évében, 1875ben is zsidó céhmester, Grün Sámuel vezeti a társulatot. 81 Hasonló jelenség figyelhető meg a rozsnyói németszabóknál is, igaz, nem tömeges méretekben. A rozsnyói céhben 1857-ben veszi fel az első zsidó inast, a galíciai származású Abraham Kopert — a feltehetően zsidó származású — Langjózsef szabómester, aki két év múlva szabadítja fel. 1861-ben a szepességi Hunfalviról a 26 éves Bauer Elias zsidó legény tanul négy hétig Lang Józsefnél. A fiatal szabóról, aki korábban nem céhbeli szabótól sajátította el a mesterséget, feltehetően a bizonyítvány miatt szegődött be rövid időre a rozsnyói németszabóhoz, ezt jegyezték be a tanulók anyakönyvébe: „Miután az ifjú céhbeli mesternél nem tanult, idejét eddig mint rendes szabósegéd nem vándorolhatta."" 2 A 19. század eleji királyi rendeletek kötelezték a céheket privilégiumuk megújítására, de sok céh kitért a rendelkezés elől, és új kiváltság nélkül működött tovább. A gömöri szabók közül a rimaszombati vékonyszabók és szűrszabók már külön kérték a megújítást 1820-ban, 1828-ban a tiszolci szűrszabók is kaptak céhlevelet, Rozsnyón a magyar vékonyszabóknak 1846-ban adott az uralkodó kiváltságot. A gömöri vidéken azonban a reformkorban falusi szabók is eljutottak a társulattá válás nívójára, 1847-ben ugyanis Kövi falu vékonyszabó, szűcs és szűrszabó kézművesei kérnek a királytól privilégiumot. 83 Abaúj megyében Abaúj szántón 1818-ban a szabó-, Göncön 1837-ben a szűrszabócéh, 1829-ben pedig a kassaiak kérnek új céhlevelet, 1830-ban a szepsi szabók kérelmezik kiváltságlevelüket. 84 A szepsi szabóknak egyébként az 1805. évi 3100. sz. királyi rendeletre hivatkozva, a vármegye már korábban be akarja vonni kiváltságlevelét, és új kiváltására kötelezné őket, a céhtagok azonban szegénységükre hivatkozva képtelenek voltak erre: „mind 26 szabómesterek vagyunk, a mi Sepsi városunkban... semmi uraság, de csupa szegény mesterember és kapás lakik, alig van keresetünk"."' Miskolci s^abócéh behívótáblája (Miskolc, HOM)
