Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

BŐRIPAR - Csizmadiák (Laki Lukács László)

A rozsnyói csi^madiacéh ládája (Rozsnyó, BMR) A miskolci csizmadiák vásározóhelyei 30 a miskolci országos vásárokon kívül: Kassa, Sátoraljaújhely, Tállya, Tarcal, Tokaj, Szerencs, Nyíregyháza, Debrecen, Tiszapolgár, Tiszatarján, Tiszafüred, Mezőcsáth, Mezőkeresztes, Mezőkövesd, Eger, Gyöngyös, Rimaszécs, Putnok, Szepsi, Szendrő, Sajószentpcter, Gönc, Szikszó, Abaújszántó, Ónod. A céh szabályai szigorúan megkövetelték a mesterektől és legényektől az erkölcsös életet, val­lásuk gyakorlását. S híven segítették is az egyháza­kat alapjaikból. Ennek egyik legkorábbi, legszebb példája az avasi református gyülekezetnek 1750­ben ajándékozott aranyozott vert és vésett mívű ezüstpohár, rajta a céh címerével. 31 1871-ben meg is újították, ma is az egyházközség féltett kincse. A miskolci csizmadiamesterség fénye a 19. század végétől egy­re kopott, egyre fogyott a csizmadiák száma. A 20. század első fele a szakma teljes megsemmisülését hozza. Móricz Zsigmond 1934-ben Miskolcon járva meglátogat egy öreg csizmadiát, a róla szóló írást így zárta: „Ott áll a szép faragott pingált céhláda a sarokban, és por énekel a múltról, mikor a híres nagy inasfelszabadítások és mesteravatások idejében ragyogóan élt a csizmadia iparos." 32 [JEGYZETEK] 1 BODÓ S. 1968. 171-211.; DOBROSSY I. 1976. 113-149.; SPÓNER P. 1999. 603-619. 2 SZENDREYJ. 1911. V. 401-405.; I.ESZIH A. 1924. 179.; LEVELES E. 1924. 184.; MARJALAKI KISS L. 1962. 108. 3 SPÓNER P. 1999. 4 ÉRI I,- NAGY L.- NAGYBÁKAY P. 1975. II. köt. 222. 5 HOM HTD Ltsz. 1.76.2.1. 6 LEVELES E., 1924/199. sz. 3. 7 HOM HTD 1.76.2. 8 HOM HTD 1.76.2.54. 9 HOM HTD 1.76.2.53. 10 HOM HTD. 1.76.2.16. 11 HOM HTD 1.76.2.4. 12 HOM HTD 1.76.2.3. 13 HOM HTD 77. 272.152. 14 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/b. Sp. XXI. X. 112. 15 LESZIH A. Miskolci Napló 1924/179. 16 Élő mester és mesternők névsora. 1828-1878. HOM HTD 1. 76.2.59. 1-66. 1 7 A Szegődtető s Szabadíttató jegyzőkönyv. A Társulatnál szegődtető s szabadító Mesterek és a szegődtetett s szabadított egyének. 1854-1909. 234. HOM HTD I. 76.2.64/b. 18 A Helytartó Tanács 1816. július 16-iki 21.080. sz. alatti rendeletével. 19 Hí )M HTD Céhes Gyűjtemény.

Next

/
Oldalképek
Tartalom