Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

FÉMIPAR - Lakatosok, fegyverművesek, órások, ágyúöntők, órások (Spóner Péter, Hazag Ádám)

mok, zabla, kengyelvas, lóvakaró készítése és a lakatok, kulcsok, zárak gyártása volt. A fegyverművességből már csak a fegyverek javítása maradt, újakat már csak ritkán készítettek. E századtól egészen a céhek megszűnéséig egyre komolyabb bevételt jelentett a csizma­patkolás, különösen a század második felétől, amikor ugrásszerűen megnőtt a miskolci csizmadiaipar termelése. E munkát csak a laka­tosok végezhették, a céh közbenjárására 1746-ban a városi tanács szigorúan eltiltotta a cigányokat a csizmapatkolástól. ' H A céhben a finomabb fémmunkákat az órások képviselték, akik 1718-tól voltak a céh tagjai. Minden bizonnyal az órások is végeztek lakatosmunká­kat, nem volt éles határ a két mesterség között. Erre utal, hogy 1718­ban Miskolcon a város óráját Lakatos Márton javította. 79 A céh szabályzatát 1792-ben ismét megújították, amelybe egy új articulust is beiktattak, mely szerint az inasnak megtiltották, hogy a mester vagy a tulajdonos engedélye nélkül pléhet vagy zárat ki­nyissanak. A századfordulón a céh számára egyre nagyobb gondot okoztak a céhen kívüli iparosok. 1805-ben Miskolcon 11 céhen kí­vüli lakatos űzte a mesterséget. 8 " A céh ez ügyben a vármegyéhez fordult, de elutasító választ kaptak. 81 1836-ban a céh ismét meg­újította a céhlevelet, melyért 160 forintot fizettek. Az új szabályzat szerint a céhnek a lakatosokon, puskaműveseken és órásokon kívül az ötvösök is tagjai lettek. Természetesen a legnagyobb számban továbbra is a lakatosok voltak. Az 1836. szeptember 18-án megtar­tott első céhgyűlésen Kubatska István első céhmester, Muszka Márton jegyző, Csontos János, Kubatska János, Andó Sámuel, Petiik János, Bertran Henrik Kristóf és Wetternyik András képviselte a lakatosokat, rajtuk kívül a céh tagja volt rnég Keinhalt Károly puskaműves, Votary Dániel ötvös, Hirschabeck Jakab órás és Hornyik-Nag)>/o^/acélműves. 82 Az e századból fennmaradt négy vándorkönyv bejegyzései azt mutatják, hogy a lakatoslegények az ország számos nagyvárosában megfor­dultak. Fantoli János és Fa•ntoli József miskolci születésű lakatoslegé­nyek vándoréveik alatt jártak Nagyváradon, Szegeden és Pesten, és Kóris Lajos is többek között Pesten és Nagyváradon tanulta az ipart. 83 Bár ilyen kevés vándorkönyv alapján messzemenő következtetést le­vonni nem lehet, de azt mindenképpen mutatja, hogy vándorlásaik során a lakatoslegények az ország távoli városaiba is eljutottak és kü­lönösen szoros lehetett a kapcsolat a nagyváradi és pesti lakatosok­kal. A mesterré váláshoz a jelölt által készített mesterrajz — 1795-től kötelező volt a lakatoslegényeknek a rajziskola elvégzése — alapján kellett elkészíteni remekét, amely egy zárszerkezet volt a hozzá tar­tozó kulccsal. A század derekán a céhek helyzete, így a lakatosoké is egyre romlott. A mesterség számára a legnagyobb gondot a piac beszű­külése jelentette. A vasgyár közelsége elsorvasztotta a hagyományos kézművesipari mesterségeket. A városban folyamatosan nőtt a vas­kereskedések száma, 1874-ben már tíz működött, melyek számos hagyományos lakatosipari terméket kínáltak olcsón. Ezért a lakatosok

Next

/
Oldalképek
Tartalom