Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

FAIPAR - Asztalosok (Veres László)

tak. 35 Abaúj, Zemplén és Gömör megyei tanulta a mesterséget Miskolcon, 27-en pedig Hevesből, Szabolcsból és Biharból kerültek a városba. A jelzett időszakban 116 legény kereste fel vándorlásai során Miskolcot. Többségük a szepességi városokból, Sáros, Liptó, Szabolcs, Zemplén és Gömör vármegyéből sajátították el mesterségük alapismereteit. Néha-néha cseh, osztrák és lengyelországi legények is megfordultak Borsod megyeszékhelyén.

28 Északkelet-Magyarország asztalosmestereinek termékeit a múzeumokban őrzött tárgyi emlékanyag segítségével és a hagyatéki leltárakban felsorakoztatott bútorféleségek alapján ismerhetjük meg. A hagyatéki leltárakat átvizsgálva megállapítható, hogy a 18. század 40-es éveitől — vagyis az asztalosipar térhódításától kezdve — a céhes korszak lezáródásáig, az 1850-es évek végéig a lakóépületek döntő részének bútorzata nagyon egyszerű, már-már szegényes volt. Az inventáriumokban szereplő és a múzeumi gyűjteményekben fellelhető bútortípusokat elnevezésük és funkciójuk alapján 4 csoportba oszthatjuk. A legtöbb bútorféleség tárolásra szolgált. Az „almárium (nagy fennálló)", „almárium (edénytartó)", „almárium (ruhatartó)", „almárium (konyhába való), „almárium (kétfelé nyíló, rajta pohárszék pulpitus)", „pohárszék", „komód", „komódalmárium", „Komód íróasztal" elnevezésű bútordarabok, továbbá a „kaszli"-k vagy „kasznyi"-k és szekrények a ruhák, edények és a reprezentatív tárgyak elhelyezésére szolgáltak, 4 és 6 fiókosak voltak általában. Anyaguk és díszítésük is változatos volt. A reprezentatív tárolóbútoroknál jóval nagyobb számban szerepelnek az inventáriumokban a ládák, amelyeket ruhás, gyolcsos, szalonnás, dohányos, lisztes stb. jelzővel illettek. Az 1830as évekig csak néhány esetben bukkanunk díszítményükre utaló kifejezésekre. Cifra vagy kék színű láda szerepel csupán a forrásokban. Az asztal a ládákhoz hasonlóan szintén általánosnak tekinthető bútorféleség volt. A „kis és nagyméretű asztal" elnevezéseken kívül találkozunk „Frantzia kihúzó asztal"-lal, és „ánglus kihúzó asztal"-lal egyaránt, négyzetes és „gömbölyű" (vagyis kör) formájúakkal. Az ülőbútorok elnevezésének változatossága figyelemre méltó. Az „asztalszék", „kisszék", „gyalogszékecske", „szalmaszék", „zsámolyszék", „bőrszék", „bőr alá való szék", „hosszú karszék", „lóca", „lócácska", „hosszú lóca" elnevezések különböző méretű és funkciójú ülőbútorokra utalnak. A fekvőbútorok viszonylag kis számban szerepelnek a hagyatéki leltárakban. Nyoszolya vagy nagyon ritkán kanapé ágyforma az elnevezésük, amelyeket díszítményük vagy formájuk alapján különböző jelzőkkel illettek. A nyoszolya lehetett egyszerű, nád- vagy háncsfonatú, „srófos", „koronás", ami az ágyvégek díszítésére utalt, vagy lehetett „fedeles", vagyis mennyezettel ellátott. Az ágyforma kanapé megítélésünk szerint az ülő- és a fekvőbútor közötti átmeneti bútortípust jelentette. A bútorok negyedik csoportját azok a tárolóbútorok képezik, melyekre ruhaneműket, edényeket lehetett függeszteni. Ilyenek voltak