Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
FAIPAR - Asztalosok (Veres László)
korábbi időszakban megtelepedett mesterek elköltöztek vagy meghaltak a pestisjárványban. 1711-1734 között az egyházi és uradalmi építkezések asztalosmunkáit egri, lőcsei és eperjesi mesterek végezték. 1 " 5 1734-ben azonban egyszerre több asztalos neve bukkant tel a városi jegyzőkönyvekben. Asztalos István és Imre, valamint egy egyszerűen német asztalos névvel illetett iparos. Közvetett források utalnak arra, hogy rajtuk kívül még egy negyedik, Nagyváthy nevezetű asztalos is miskolci volt. Ezek az asztalosok azonban nem a bútorkészítésük révén voltak ismertek, hanem festőasztalos tevékenységükről. Asztalos Imre keze munkáját dicsérik a noszvaji református templom festett mennyezetdeszkái, amelyeket az egyik táblán olvasható felirat szerint 1734-ben készített. A testvérpár, Asztalos Imre és István közös munkája révén született meg a megyaszói református templom festett mennyezete. A Nagyváthy nevű festőasztalos 1728-ban alkotta meg fő művét Mezőkeresztesen, a református templomban. 16 A miskolci mesterek munkáinak stílusjegyei alapján valószínűnek tűnik, hogy egy helyi stílus alakult ki, amely a gömöri festőasztalosoktól átvett motívumokkal gazdagodott. Gömörben a jolsvai mesterek, köztük is elsősorban Contra András és Mátyás munkái (Rudabánya 1758, Nádújfalu 1740) váltak jelentőssé. 1 ' Minden valószínűség szerint a gömöri festőasztalosok a miskolci avasi templomban is dolgoztak. A kölcsönhatás eredményeként kialakult miskolc—gömörifestőstílus hatása több meglévő templomi berendezésen is érzékelhető, így többek között Golop és Malvinka református templomaiban is. 1,s A borsod-gömöri festőasztalosság az asztalosipar teljes érvényre jutásának kezdeti időszakában volt az asztalosmesterség sajátos megnyilvánulási formája. A festőasztalosok tevékenységi köre nem szűkíthető le csupán templomi mennyezetek készítésére. Az asztalosok kiválóan értettek bútorok készítéséhez is, amire számos bizonyíték felsorakoztatható. A híres miskolci festőasztalos testvérpár többek között 1751-ben Miskolc város Serafi-féle funduson álló házának „alsó- és felsődeszkázatát", a „négyes üvegablakokat" és ajtókat készítette el. A ház berendezési tárgyai közül kezük munkáját dicséri 2 karosszék, 1 fiókos asztal, 1 falra való almárium, 1 pohárszék, 1 nagy ovális festett asztal, valamint az „egyes nyoszolya" is. 19 A 18. századi árszabások az asztalosbútorok sokféleségét tárják elénk. Borsod vármegye 1706. évi árszabása alapján feltételezhetjük, hogy a módosabb mezővárosi polgárok szívesen vásárolták a következő bútortípusokat: „hársfabul való négyszögű Asztal ládástul", „gyalult fejér és zöld színűre festett karszék", „festett és fejér nyoszolya egy és két embernek való", ehhez hasonló díszítésű láda, valamint „festett függő bölcső" és szekrény. A 18. század közepétől a módosabb mezővárosi réteg lakásaiban már 8—10-féle bútor (asztal, lóca, láda, nyoszolya, szék, fogas, szekrény, almárium) kapott helyet. Elsősorban az ő igényük kielégítésére törekedtek azok a mesterek, akik Zemplén és Borsod mezővárosaiban letelepedtek. A szegényebb A vrubogyi templom festett mennyezetdeszkáinak raj^a, 1726. Miskolc, avast templom festett padelőtáblája olaszkorsós mintával