Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
FAIPAR - Asztalosok (Veres László)
Az asztalosmesterségre utaló csekély számú adat arra enged következtetni, hogy a 16—17. században a bútorkészítés technikája túlnyomói ag a faragásra épült. A fenyőfából fűrésszel és gyaluval mívelő, festett berendezési tárgyakat készítő asztalgyártók munkái kevésbé voltak kapósak, mint a különféle faragómesterek hagyományos eljárással előállított készítményei. A főúri és a középnemes réteg bizonyosan más mesterségekhez hasonlóan, iparilag fejlettebb területek mesterembereit vette igénybe. Állításunk igazolására sok bizonyítékot sorakoztathatunk elő Borsod vármegyéből is. 1524-ben a diósgyőri várba megfelelő ágyat és nyoszolyát kívántak készíttetni. Az alvárnagyok kassai mestereket kértek fel a bútordarabok elkészítésére, mivel helyben nem voltak megfelelő mesterek. 8 Kassán készíttette Szikszó plébánosa is az ágyát, amely 1517-ben kelt végrendelete szerint lakásának egyetlen bútordarabja volt. 9 A mezővárosi polgárok hagyatéki leltáraiból kiderül, hogy a bútorzatot csupán néhány ülővagy tárolóalkalmatosság jelentette: „bélelt lóca", „asztal", „hosszú karosszék", „Hosszú lóca", „szúszék", „láda". 10 Ezek a bútorok általánosan jellemzőek lehettek a köznép körében, mivel ezek szerepelnek az árszabások tételei között is. Zemplén vármegye 1626—1701 közötti limitációiban „tizenkét emberre való asztal, egyes karszék, három emberre való karszék, gyalult szék" és „festett nyoszolya" szerepel általában. 11 A 17. században a kassai mestereknél készíttették az igényesebb bútorokat azok, akik ezt megengedhették maguknak. Néhanéha egy-egy mezővárosban is megjelentek az asztalosmesterséghez értök, de a bizonytalan jövő miatt hamarosan továbbálltak. 1646ban Tállyán, 1669-ben Liszkán, 1688-ban pedig Tokaj városában