Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

RUHÁZATI IPAR - Szűrszabók (Gyulai Eva)

Mustra Filep István miskolci s%űrs%abó mintakönyvéből, 1824. (Malonyai De%ső 1922. nyomán) jegyzéseinek „Mester embereimnek haszna" című fejezetében írja: „Szabók: magam, gyermekeim, szolgáim és szolgálóim köntössét varrják, szőrposztó köntösöket is ők varrták, azért nem kellett fizetni."

24 A naplóból kiderül, hogy a konvenciós szabóknak a finomabb ruhák varrásáért külön fizettek, míg a szűrposztóból készült egyszerűbb darabok elkészítéséért a szerződés szerint nem kértek pénzt. Annak ellenére, hogy több régióban is nagy mennyiségben gyártották a szűrruhákat, a szűrszabók céhes specializálódása csak viszonylag későn ment végbe, a vékonyszabók és váltóművesek, valamint a szűrszabók ellentéteik ellenére is sokáig „megfértek" egy társulatban. A legkorábbi céhalakulás, érdekes módon, nem Gömörben, hanem Miskolcon ment végbe, s így a regionális vezető szerepet vitt borsodi mezővárost bátran a szűrszabóság egyik magyarországi központjának tekinthetjük, ugyanakkor a szűrdivatban nem jelenik meg a miskolci elnevezésű darab. A miskolci szűrszabók 1760-ban kérték a céhlevelet, s az 1767. októberében kelt királyi privilégiumot

2:> 1768-ban hirdették ki Borsod vármegyénél. 1796-ban kezdik új jegyzőkönyvüket vezetni (a régi feltehetően a nagy miskolci tűzvészben hamvadt el).

26 Céhládájuk is igen korai, a korabeli ízlésnek megfelelően kékre festett és az 1786-os évszámot vésték rá.

2/ 1809 januárjában a miskolci szűrszabócéh új kontraktust váltott ki, majd újabb királyi kiváltságot is kapott.

28 A királyi szabályzat megszerzése a magyarországi céhek intézményes megújulásának időszakára esik, vagyis a miskolci mesterek éltek a kormányzati politika adta lehetőséggel, s így korán saját útjukra léptek. A céh a 18. században jórészt magyarokból áll, de a Felföld szlovák népességéből is rekrutálódott, 1789 és 1800 között több szlovák és német nevű céhtagja van a miskolci szűrszabócéhnek: Dedit József, Bohus Pál, Teslák János, Kruz (Krús) István, Detrik Krisztián, Abrahamic Márton Stolman Pál, Lipták György, Hraboszki Sámuel, ugyanekkor az alábbi helységnévből származó családneveket viselik: Panyiti, Okanyi, Albinyi, Csapkai, Mislei, Rimaszeri, Erdélyi, Szaloczi, Beregszászi, ami szintén gömöri kötődésre mutat. A 19. században azonban „magyarosodik" a miskolci céh, 1810-ben a 22 mester nagyobb része magyar, csak hárman viselnek idegen nevet: Krús István, Ceper József, Malatinszky Sámuel. Érdekes, hogy ekkor csak 3 mestert hívnak Szabónak, három tag neve utal származására: Debretzenyi László, Bereznyay Sámuel, Szalotzi Sámuel, ketten fontos szűrműves központból (Debrecen, Breznóbánya) jöttek. Az 1820-as években feltűnik a céhben Szombati Szabó Mihály, aki minden bizonnyal rimaszombati származású. A miskolci szűrszabók 1832-ben kapnak új artikulusokat,

29 1844-ben 35 mester volt céhtag Miskolcon,

3

'

1 s az ipartársulat is ezen a néven jön létre az 1880-as években, vagyis a munkamegosztásban betöltött szerepüket a kapitalista kisipar keretei között is megőrzik. A szűrszabótársulat legfontosabb szabályozási területe az értékesítés volt, s még azt is engedélyezte tagjai érdekében, amit más cé-