Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)
RUHÁZATI IPAR - Szabók (Gyulai Éva)
való függés elutasítását. Bár az egri kiváltság földesúri joghatóságtól származik, az egri püspök hatalma, presztízse, írásszerveinek magas nívója miatt majdnem három évszázadig (1723-ig) betöltötte a királyi kiváltság szerepét. Az egri középkori privilégium „körbejárt" a Hódoltság peremvidékén. Szinte ugyanakkor, amikor a miskolci szabók a régi helyett új szabályzatot kaptak a nádortól Szendrőn, Thurzó György 1610 júliusában a szendrői szabóknak is kiállított egy privilégiumot. A szendrői nádori oklevél tanúsítja, hogy valódi mezővárosi céh jött létre a végvár városában, hiszen a mesterség megszerzéséhez a váruradalom provizorát is díjazás illette. 16 A várak, végvárak, várkastélyok és főúri udvartartások kereslete és igényei mindenütt a kézműipar fejlődését hozták magukkal, hiszen nem csak a várúr, főnemes, hanem udvarnépe, a végvárakban harcoló katonaság is felvevőpiacot jelentett. Ezért nem csodálhatjuk, hogy Zemplénben a legkorábbi céh Sárospatakon jött létre még a 15. században, 17 s 1555-ből fennmaradt pecsétnyomója is. 18 A sárospatald pecsétnyomó ábráján a minden bizonnyal a saját maga által készített rövid szűk felsőruhában és bő nadrágban ábrázolt szabó egyik kezében csuklós szabóollót, másikkal mérőrudat tart, a címerpajzs bal oldalán pedig a juhnyíró ollóhoz hasonló kengyeles posztónyírő olló látható. A durva posztó bolyhát lenyíró súlyos nyírőolló képe mutatja, hogy a legtöbb korai szabócéhhez hasonlóan, Sárospatakon is ugyanazok nyírták le a bolyhos posztó bolyhait és tették alkalmassá a szabásra, mint akik ki is szabták a lenyírt és simává, puhává tett anyagot. Kassán a 17. század elején külön nyírőcéh is működött. A különféle posztók nyírése a szövet finomságától függően került többe vagy kevesebbe. Egy 1635-ből való kassai árszabás szerint a kassai nyírok egy skarlát posztó singjét 6 dénárért nyírték, míg a karasia csak 2 dénárba került, de foglalkoztak fodorítással is, vagyis a régi ruhák felújítása is az ő dolguk volt, mégpedig úgy, hogy a ruhákat kifordították, kartolták s úgy nyírték. A nyírok egy része eszerint, akárcsak a szabók foltozással és átalakítással foglalkozó képviselői, a javító-szolgáltató ipart művelték. 1633-ban Kassán 25/20 dénárért fordítottak és nyírték „egy öreg ó mentét és egy ó dolmányt". 19 A sárospataki szabók Zemplén másik gazdasági és kézműves központja, Ujhely szabóival együtt kaptak 1569-ben a pataki városi tanácstól céhlevelet, vagyis engedélyt és szabályzatot működésükhöz. 20 A pataki tanácsnak 1572-től már királyi privilégium (megújítva 1578-ban) engedélyezte a céhállítás jogát, 21 ami arra mutat, hogy a Bodrog vidékén élő kézművesek egyre inkább együttesen akarták a konkurenciát kiszorítani, a vásárokban, az eladásban és anyagbeszerzésben előnyökhöz jutni. A sárospataki főbíró, János deák és az esküdtek Patak és Ujhely szabóinak együtt állítottak ki privilégiumot 1569. Virágvasárnapján. Ezt a szabályzatot a 17. században a földesasszonyok is átírták és megerősítették, előbb Lorántffy Zsuzsanna 1650-ben, majd menye, Báthori Zsófia 1661-ben. 22 A latin nyelvű, majd magyarra is lefordított céhlevél megkülönböztet vásári és válA sárospataki s%abócéh pecsétnyomója, 1555. (Fotó: Varadi Lás^/ó)
