Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

BŐRIPAR - Vargák (Veres László)

Vargaműhely (Johannes Amos Comenius nyomán) megállapodtak a királyi és városi járadékokban, szolgáltatásokban, s aki származásáról, tisztes viselkedéséről írásos igazolást tudott felmutatni. A felvétel kritériuma volt az, hogy legalább egy évig kellett helyi mesternél szolgálni, s a szaktudás bizonyítása után a felvétel alkalmával háromfogásos pecsenyés lakomát kellett szolgáltatni. A céh új tagja köteles volt a társpohárra, vagyis a céh önsegélyező pénztárába 3 aranyat fizetni. Az 1521. évi céhszabályzat viszonylag terjedelmesen foglalkozik a termelés és az értékesítés kérdéskörével, amelynek részlete több helyi sajátosságról árulkodnak. Az alapanyag és így a termékek minőségének intézményes védelme a céh elöljáróságának kötelessége volt. A céhmestert a város tanácsa előtt letett esküvel kötelezték a csalás és a hamisság megakadályozására a bőrök kikészítésében és a termék-előállítás során. A pesti céhtől átvett artikulus különbséget tett a tímárok és a vargák között. A mesterek közötti verseny kiiktatására szolgált az az intézkedés, hogy a bőröket, vagyis ezt az igen fontos nyersanyagot egyenlő arányban kellett szétosztani a céhtagok között, és a mesterek nem vehették maguk mellé társul a legényeket. A vargák privilégiuma részletesen foglalkozott az idegenek árusítási jogával is. A kassai vargák kivételével valamennyi idegen mesternek megtiltották a hetipiacon történő árusítást. A kassai és a miskolci céhes központ megalakulását követő évtizedekben a vargamesterség gyors térhódítása figyelhető meg. Az 1540-es évek végén Kassán és Miskolcon már több mint 30 vargamester tevékenykedett.

8 Miskolcon a vargák egyedül képviselték a bőröscéheket, s ők végezték a bőrök kikészítését is, mivel a városban nem volt tímárcéh. A vargacéh tagjait 1609-ben is így emlegetik: „az tímárok és vargamesterek".

9 Mesterségükre nemcsak a mezővárosban, hanem a diósgyőri várban is óriási szükség volt. A vargák 1563-ban a kamarai biztosok elé tárták sérelmüket, miszerint a vár tisztségviselői fizetés nélkül arra kényszerítették őket, hogy a maguk által kikészített bőrökből sarukat készítsenek. Ezen felül a vargáknál talált kész lábbeliket is elvették tőlük erőszakkal, sőt a lábukról is lerángatták cipőiket.

1

" A vargatermékek iránti nagy keresletre utal az, hogy Kassa és Miskolc városa egyaránt szívesen befogadta az iparosokat, különösképpen a vargákat. A 16. század elején meglehetősen sok német származású Schuster, vagyis cipész telepedett be, akik nyilvánvalóan a nyugati cipődivatnak megfelelő termékeket is készítettek." Nekik már megtiltották azt, hogy bőrkikészítéssel foglalkozzanak. A cserzővargáktól kellett a bőrt beszerezniük.

12 Miskolcon bizonyára nem járt kellő sikerrel a bőr feldolgozásával foglalkozó iparosok betelepítése. A növekvő igények kielégítésére törekedve, no meg a megfelelő haszonszerzésre is több mester megszegte a céhszabályzatot, amikor több inast és legényt alkalmazott.

13 A 16. század közepére Gömör bányavárosaiban és Zemplén vármegye mezővárosaiban is életképesnek bizonyult a bőripar vargák művelte ágazata. Az egyes városokban általában 1—3 mester