Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

BŐRIPAR - Tímárok (Veres László)

Zemplén vármegye 16—17. századi forrásaiban a tímár mesterségnév csak a 17. században bukkan fel először magyarul. Újhelyen 1632-ben, Patakon pedig 1648-ban. A foglalkozás meglétére utaló adatok azonban jóval korábbiak. A pataki uradalom 1554-ből származó összeírása szerint Ardón 1 és Petrahón 2 cerdo latin szóval jelölt iparos, vagyis timsós eljárással dolgozó tímár tevékenykedett.

8 Patakon csak 1603-ban alakult meg a tímárokat is magába foglaló céhszervezet, amely a városhoz tartozó Ardó és Petrahó kézműveseit is magába tömörítette. A pataki tanács által kiadott privilégium azonban a szűcsök és a tímárok vegyes céhének lett Idállítva, amelynek történetéről írásos forrásanyag nem áll rendelkezésünkre.''

1 A pataki mesterekhez hasonlóan Újhelyen, Liszkán és Homonnán egyaránt szűcs-tímár vegyes céhek alakultak. Az újhelyi szűcs—tímárcéh a pataki tanácstól kapta kiváltságait 1603-ban, a homonnai mesterek földesuruktól, Homonnai Drugeth Jánostól szereztek céhlevelet 1640-ben, míg a liszkaiak voltak az egyedüliek, akik a vidék meghatározó céhes központjától, Kassától nyerték privilégiumukat 1647-ben.

10 A tímárok Nagymihályban voltak képesek önálló céhállításra. Céhlevelük kiadmányozója 1654-ben I. Lipót volt.

11 A zempléni adatokkal alátámasztható az, hogy a 16—17. században a sima és szőrmés bőrök kikészítése többnyire ugyanazon műhelyekben történt. A bőrkikészítés és -feldolgozás mestersége nem vált el élesen egymástól. A céhek tagságának nagyobb hányadát a szűcsök képviselték, akik ugyanúgy értettek a bőrök kikészítéséhez, mint a tímárok, akik inkább a sima bőrök kikészítésével foglalkozhattak, és a vargák, csizmadiák és szíjgyártók részére dolgoztak. A sima bőrkikészítés fontosságának hangsúlyozásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a szűcs—tímárcéhek alakulásával majdnem azonos időben lendült fel Tokaj-Hegyalján is a csizmakészítés. Zemplén vármegyében a 16—17. században 45 céh működött 11 mezővárosban. Ezek száma a 18. század végéig 55-re növekedett, immáron 13 településen látva el feladataikat. A kézművesipar szerkezetében a bőripar művelőinek aránya csökkent, és egyetlenegy bőriparra specializálódott céhszervezet sem alakult.

12 A 19. század elején, a céhesipar reformját szolgáló intézkedések során felmérték Zemplén vármegye helyzetét. Az 1829-ben készült felmérés szerint a tímármesterek száma rendkívül magas volt a vármegyében. 174 mester, 45 segéd és 28 inas tevékenykedett a bőrkikészítés terén.

13 Az összeírások alapján megállapítható, hogy a tímármesterség fellendülése összhangban állott más bőripari szakmák képviselői létszámának növekedésével. 1829-ben a 247 tímárnak (értem ez alatt a mester, segéd és inasok számát) 1559 iparos tevékenységéhez kellett alapanyagot biztosítani. A tímárokat magukban foglaló céhszervezetek száma eközben nem változott. Jelentős mértékben megnőtt viszont a cehek vidéki mestereinek létszáma, s mint ez más területen is jellemző volt, a miskolci lokális jelentőségűnek számító céhes központ komoly mértékben kiterjesztette hatáskörét Dél-Zemplén irányába is.

14 Tímárcéh behívótáblájának elő- és hátoldala (Rozsnyó, BMR)