Veres László - Viga Gyula szerk.: Kézművesipar Északkelet-Magyarországon (Miskolc, 2006)

FÉMIPAR - Ötvösök (Spóner Péter)

Egy miskolci ötvösremek 1775-ből (S^en

drei János nyomán) árairól az árszabás úgy rendelkezett, hogy a vevő alkudjék meg a mesterrel. Az 1735. évi limitációban azonban már nyoma sincs az egyedi, drága, aranyból készült száz évvel korábban látott ötvösmunkáknak. Az árszabásban elsősorban ezüstből készült termékek árait találjuk, köztük is legnagyobb számban különböző láncokat és gombokat.

26 A zempléni és borsodi ötvösmesterségre vonatkozóan sok szempontból hasonló vonások jellemzőek. A kassai ipart sem az iparűzők száma, sem a szakmai színvonal vonatkozásában nem közelítették meg e két vármegye mesterei. Jellemző, hogy céhes keretek között is csak ritkán találkozunk ötvösökkel. Zemplénben az 1575-ben alapított sztropkói általános céhben említenek először a források céhes ötvösöket.

27 Rajtuk kívül még a fémmegmunkálás specialistái közül a rézművesek voltak tagjai a céhnek. Három évvel később Sárospatakon alapítanak céhet az ötvösmesterek.

28 Termékeik először az 1626. évi zempléni limitációban tűnnek fel, azonban az árszabásban mindössze egy ötvös és három rézműves készítmény megnevezése és ára szerepel.

29 A 16—17. században nagyobb számban ötvösök csak Sárospatakon fordultak elő. Patak 1554. évi összeírásában három ötvösmester neve szerepel. A céh a 16. század végétől a 17. század derekáig élte virágkorát. 1585—1620. között a pataki protokollumokban hét ötvösmestert említenek. Egy 1639-ből származó felszabadító levél négy céhelöljárót sorolt fel és rajtuk kívül még Patakon élő mesterekről is szól.

30 Kőszeghy a mesterjegyek alapján két mestert azonosított. Egy-egy kenyérosztó tányéron látható 1639-ből Thomas Gálffy, 1659-ből pedig Stephanus Bihari mesterjegye.

31 A céh pecsétje a 17. század első feléből származik, melyen egy fedeles serleg felett lebegő nyílt korona látható. Érdekes adalék a zempléni ötvösség 17. századi történetéhez, hogy az 1610. évi tokaji vásári rendtartásban az ötvösöket a vásárvámot fizető mesterségek között tüntették fel, melynek díja egy dénár volt árusonként.'

2 Ez a tény arra utal, hogy a megye ötvösművesei elsősorban az olcsóbb vásári áruk gyártására specializálódtak, míg a drága és egyedi ötvös- és ónmunkákat a felvidéki, elsősorban kassai műhelyekből szerezték be a vármegye tehetős nemesei és polgárai. 1530-ban a tokaji várkapitány a kassai András mestertől rendelt két aranygyűrűt.

33 1626-ban Lorántffy Zsuzsanna Bártfáról vásárolt óntálakat és nagyszámú óntányért.

34 A zempléni református egyházak tulajdonában lévő, többnyire 18—19. századból származó szertartási tárgyak között már nagy számban bukkannak fel debreceni mesterek által készített ötvös- és ónmunkák. A tokaji református egyház tulajdonában lévő tárgyak közül a formai jegyek alapján több is Debrecenben készülhetett, köztük egy 1705-ös datálásü ezüstpohár." Szintén a formai jegyek alapján a bodrogkeresztúri refor-