Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

SZILÁGYI MIKLÓS: A magyar halászat kutatása (Amit Herman Ottó észrevett, és amit nem)

lehettek, melyeket fokok kapcsoltak össze a folyóval, s ezeken a vízfolyásokon megépített rekesszel tartották meg a tóban az áradással kiúszó halakat, hogy az arra legkedvezőbb időszakban a gyalom nevű kerítőhálóval ne a folyóban, hanem a tóban halászhassanak (innen a forrásokban gyakorta felbukkanó gyalmostó vízrajzi fogalom).

34 A folyó és a rekeszes ártéri tó kapcsolatára, a vízfolyás rekeszszel való elzárására épülő halászati gazdálkodás a 19. század végén — 20. század elején még afféle evidencia volt — ezért keUett a halászati törvényt értelmező eseti rendeletnek tételesen megtiltania az üyen célú rekesztést.

35 Szinte szükségtelen tehát arra hivatkoznom, hogy maguk a halász-emlékiratírók vagy a halászokra hivatkozó helytörténészek — amatőr néprajzosok ismertették a raèw^-épitést,

36 s hogy egyes helytörténeti munkák szerzői is tudták: ha a középkori források „kiváló halas" ártéri tavat emlegetnek, azokat valamilyen gátolás, rekesztés választotta el a folyótól tehát Herman Ottó is megismerhette a rendszer lényegét.

37 Szükségtelen az ilyen hivatkozás, hisz elegendő lett volna Hermannak azt a halász-informátorát, a mindszenti Danicska Józsefet kifaggatnia, akivel évtizedeken át levelező kapcsolatban volt,

38 s akit meg is látogatott otthonában: az ő kézkatos emlékirata (mely egyébként Herman hagyatékából került a Néprajzi Múzeum Etimológiai Adattárába) ugyanis szintén tartalmazza a rekeszes ártéri tavak egykori jelentőségének részletes ismertetését.

39 Nem találtam nyomát, hogy ebből a sok „lehetségesből" bármit is figyelembe vett volna Herman: legalább részben korrigálta volna a tudatos halászati gazdálkodást kimondadanul bár, de lényegüeg tagadó álláspontját. Ezért kapcsolódik a 20. század második feléhez és Andrásfalvy Bertalan személyéhez az „ősi ártéri gazdálkodás", a fok-rendszer egykori jelentőségének tudatosítása.

40 * * * Hadd reméljem, szükségtelen befejezésül hangsúlyoznom: az a körülmény, hogy Herman Ottó — a magyar halászat több mint egy évszázados kutatástörténetének megannyi eredményéhez viszonyítva - bizonyos részleteket némiképp vitathatóan hagyott ránk örökül, hogy egynémely konkrét eredménye csupán „megszüntetve" őriződik ma már a halászatkutatók műveiben, természetesen csak a „tárgyi etnográfiát" a semmiből megteremtő nagy klasszikus tudománytörténeti rangjának, korszakos jelentőségének messzemenő eksmerésével együtt lehet érvényes. 34 L. részletesebben (és a vonatkozó irodalommal): SZILÁGYI 1992. 17-56; SZILÁGYI 1995. 98-108. « FISCHER 1928. 81-82.,'Vö. SZILÁGYI 1988. 33. 36 Pl. FERIZ 1877. 278-279; SINGHOFFER-PEIJCSIK 1892. 91-93; SZEREMLEI 1911. 285-286. 37 Pl. REIZNER 1900. 476-477.; KARÁCSONYI 1896. 238-239. 38 Vö. MTA Kézirattár, Ms 254/1-49 39 A halász-emlékirat kivonatos közlései: SZILÁGYI 1983., 1987. 40 Vö. ANDRÁSFALVY 1970., 1973.