Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)
PALÁDI-KOVÁCS ATTILA: Herman Ottó és az evolucionizmus
hogy az ősi halászat homálya eloszlatható a jelenkori hagyományos halászkultúra ismeretében. 25 A másik nagy „ősfoglalkozás", a pásztorkodás eredeti formáját vizsgálva Ratzel, F. nomadizmus-koncepcióját elemzi, s megáüapítja, hogy az ősmagyar ákattartás útja automatikusan vezetett a nomadizmushoz a legelőváltás szükséglete következtében. Ugy találja, hogy Ratzel elgondolása a nomadizmusról egyike a nagy igazságoknak. 26 Ezért is fordul mohó érdeklődéssel az i. e. 6. századi szkíták életét megörökítő Herodotos könyveihez, s aknázza ki lekásait a magyar őstörténet szempontjából. Meg kek áüapítanunk, hogy — közhelyesen szólva - Herman Ottó és Jankó János az európai néprajzban messze megelőzte korát. Földrészünkön akkor még akg akadtak saját népi anyagot gyűjtő néprajzi múzeumok. A régészeti kutatás pedig, leszámítva az ősrégészetet és a klasszika archeológiát, az első bátortalan lépéseit tette, s még „nem ért össze" a néprajzi tárgytörténettel. A Wörter und Sachen elvét vakó romanista nyelvészek (Rudolf Meringer, Hugo Schuchardt és társaik) már követelték a népi tárgyak és szavak gyűjtését, s 1904-ben felvetették, hogy minden újlatin országban alapítsanak legalább egy-egy néprajzi múzeumot. 27 Tárgyak és képek nélkül, pusztán szótárak alapján ugyanis szemantikai (jelentéstani) kérdésekben az összehasonktó nyelvtudomány, s a szótörténeti, etimológiai kutatás sem lehetett biztos a dolgában. Herman Ottó páratlanul gazdagon illusztrált halászati monográfiája (1887) után csaknem negyven évvel jelentek meg olyan művek német nyelvterületen, melyek Herman „sorozatai"-ra, párhuzamba álktott tárgyrajzaka emlékeztetnek. 28 Szerette volna a pásztorkultúra tárgyait, ismeretanyagát is egyetlen nagy rendszerbe, összefüggő fejlődési sorba ekendezni. Belátta azonban, hogy csupán formai kritériumok alapján nem boldogul, s a fejlődési sorozatok nem áknak össze. Ezért előbb az kásos források feltárásába, tanulmányozásába fogott. 1909-ben jelent meg A magyarok nagy ősfoglalkozása. Előtanulmányok című kötete. Ez a pozitivista adattár máig megőrizte forrásértékét, de a közölt dokumentumokat Herman nem tudta értelmezni. Megelégedett azzal, hogy a magyar áUattartó gazdaság és kultúra köztörténeti anyagát kronológiai rendbe álktotta a 9-10. századtól a 19. századig. A vaskos kötet előszavában pedig leszögezte, hogy „a tárgyi ethnographia történelem nélkül szükségképpen ekaposodáshoz vezet — és megfordítva: a történet, megfelelő vonatkozásaiban, tárgyi ethnographia nélkül sok tekintetben homályos marad." 29 Az evolúció felfogása a társadalomtudományokban (etnológia, szociológia), de főképp a történetfilozófiában sokat változott Herman Ottó fénykora óta. Az egyvonalú (unikneáris) evolúció és az egyetemes (univerzáks) fejlődés koncepciója helyét az 1940-50-es években a sokvonalú (multilineáris) evolúció ideája foglalta el, s világszerte teret hódítottak a neoevoluáonizmus tanai. Minden nép, minden társadalom útja egyedi, de vannak közöttük párhuzamosságok, közös törvényszerűségek. Az etnológus a 20. század közepén már nem adhatta elő a történeti fejlődést úgy, mintha 25 HERMAN 1893. 356. skk; HERMAN 1899. 89. Lásd még CSERMÁK 1955. 490-491. GUNDA 1984. 12. 26 HERMAN 1909. 83. Felfigyelt erre már SOZAN 1979. 158. 27 MÁIÉ 1994. 148-149. 28 RÜTIMEYER 1924. PALÁDI-KOVÁCS 1993. 11-12. Az idézet forrása: HERMAN 1909. XII.
