Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)
HÁLA JÓZSEF: Adalékok Herman Ottó és Jankó János kapcsolatához
múzeum fő czélja »a magyarság eredetének kérdése« tisztázódjék. Sőt megszűnt a lehetősége annak, hogy ez az intézmény magyar földön gyökeret verjen. Ki érdeklődjék még a magyar néprajzi múzeum iránt, mikor annak vezetője lemond a faj szeretetéről, a tudományt előbbre vivő lelkesültségről s abban leli czinikus kedvét, hogy ismeretterjesztő néprajzi előadásában szemünk közé vágja, hogy »szegenyek, orvhalászok, tolvajok« vagyunk." 15 Jankó tagadta, hogy a fentieket mondta volna, nagyon fájt neki a „hazafiatlanság vádja", s bár a cikk szerzőjét nem tudta azonosítani, utánajárt, és megtudta, hogy az illető „Hermán műhelyéből jött ki". Ezeket a K. Lippich Eleknek írt, 1900. február 13-án kelt leveléből tudjuk, amelyben a következőket is olvashatjuk: „[...] Ez a gazember [Herman] érzi, hogy szorul a hurok, erősebbnek talált mint hitte s most pusztítani akar. Tudományomban képtelen volt megtámadni, tehát megtámadott személyemben és most már állásomban." 16 Herman Ottó és Jankó János között a halászatról szóló vita az utóbbinak február 4-én megtartott (fent emktett) előadása után robbant ki. Először a doroszlói dob- és csukavarsák eredetéről polemizáltak a Természettudományi Közlönyben} 1 Jankó írta K. Lippich Eleknek az 1900. február 13-án kelt levelében: „A nagy verekedés úgyis csak most fog következni, ha megjelenik munkám »a magyar halászat eredetéiről, melyben Hermant kegyedenül csépelem." 18 Es igaza lett, mert a könyv 19 megjelenése után ismét heves vita keletkezett kettejük között. 20 Erre a vitasorozatra a szakmai kérdések felvetésén túl mindkét részről az indulatos hangvétel és sértegetés volt a jellemző. Herman annyira megsértődött, hogy Jankó 1902. augusztus l-jén történt temetésére sem ment el, nevét a korabek hírlapi tudósításokban 21 hiába keressük. Herman még a halott Jankót is megtámadta egy, a Párizsban a XII. Antropológiai és Archeológiai Nemzetközi Kongresszuson 1900-ban bemutatott — valóban nem túl jól sikerült — műve, a Magyar typusok 22 kapcsán. Erre válaszul írta meg A magyar nép arcza és jelleme című könyvét, amelyben Jankó munkájáról így nyilatkozott: „[...] A kiadott arczképek nagyban és egészben elütnek attól, a mit közfelfogásunk és nemzeti érzületünk »magyar tipus« alatt ismert. [...] Nagyban és egészében azokkal az arczképekkel szemben az a benyomás támad, mintha úgynevezett »Lombroso-tipusokkal« volna dolgunk." 23 Még az ő könyvéről írt kritikára 24 adott 15 PUNGUR 1900. 16 JANKÓ 1900J. [2—3] V HERMAN 1900b-c; JANKÓ 1900f-g.; Szerk. 1900. 18 JANKÓ 1900J. |3] 19 JANKÓ 1900a. 2( » HERMAN 1900d-g.; JANKÓ-SEMAYER 19a-b; Budapesti Hírlap 1900b-d.;. JANKÓNÉCSEY 1901. A vitáról Jankó János leveleiben: JANKÓ 1900k-m. 2' Pl. Budapesti Hírlap, 1902.; Egyetértés, 1902.; Hazánk, 1902.; Magyar Hírlap, 1902.; Pesti Hírlap, 1902.; Pesti Napló, 1902. 22 JANKÓ 1900b. 23 HERMAN 1902. 6-7. 24 DOBSA 1903.
