Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

GODA GERTRÚD: A Herman Ottó ikonográfia

HERMAN OTTÓ IKONOGRÁFIA - GODA GERTRÚD ­Fotókban és képzőművészeti műalkotásokban szakmám tiszteletét próbálom leróni Herman Ottó emléke előtt. Már elöljáróban hangsúlyozom, sok más érdeme mel­lett, kiváló rajzolóként is tisztelendő személye, aki egyaránt bizonyítja lényegkiemelő és szintetizáló képességét. Ez a tulajdonság nagyon is hasonlóvá teszi őt az alkotó­művészekhez. Bár maga is tanult fotográfus volt, helyesen ismerte fel a rajz előnyét a fénykép objektív jellegével szemben. (Kivételesen, mint például a Bársonyházi szakóca esetében vette elő gépét, hogy a felvételeket maga juttassa el Miskolc iskolái számára.) A címbe az ikonográfia terminológia jobb híján került. A közelmúlt műalkotá­sai kapcsán különösebben nem kell keresnünk feledésbe merült jeleket, hisz csak­nem kortársak vagyunk. És mielőtt az a vád érne, én magam is háttérbe helyezem a fotókat az esszenciáks sűrítéssel dolgozó képzőművészeti alkotásokkal szemben, be kell látnom, nem nélkülözhető manapság e nagyszerű találmány! A fényképezés sok olyan tehertől megkíméü a képzőművészt, amit évszázadokkal ezelőtt a szobrász­nak, festőnek, érmésznek, rézmetszőnek, vagy éppen az ötvösnek kellett magára vállalnia. Történelmi korokból csak az ő segítségükkel tudunk meglehetős pontos­sággal különbséget tenni az ábrázolt személyiségek között. Természetesen a többi tudományág is a maga vizsgálódását elvégzi, amikor a „Kalocsai királyfejet" 1000-ből az államalapítónkkal merjük azonosítani, vagy Szent László királyunk arcának tart­juk a „Győri hermát". A Herman Ottóról készült foto-portrék után három szoborról kívánok részle­tesen szólni, nevezetesen Ligeti Miklós (1871—1944) egy domborművéről, ami 1900-ban készült, a Kozma Erzsébet (1879—?) által mintázott arcképről és az 1957­ben Miskolcon felavatott egész alakos köztéri emlékműről, ami a már idős Medgyessy Ferenc (1881—1958) hattyúdala volt. Ezek a legkifejezőbbek a sok ismert ábrázolás közül, mert a külsőségeken túl a jellem megörökítésére is sikerrel vállal­koztak. Mindhárom szobrász személyesen ismerte kora kiemelkedő egyéniségét, s fiatalos tisztelettel tekintettek a „nagy öregre", a korosztályukra nagy hatást gyakorló Herman Ottóra. Amikor kézbe vettük a rendezvény meghívóját, rápillantva az illusztrációra már nem volt kérdéses az invitáció témája (1. kép). A sokat pubkkált képek hatására több IKON is él bennünk Herman Ottóról. Az egyik az, amit itt látunk. Idős öreg­úr, két ágra eresztett, nyíratlan, ősz szakállal, természeti környezetben. Ezek a külső jelek így együttesen alkalmazva lefoglaltak a tudatunkban, s ha nem Herman Ottó lenne az ábrázolt, azt mondanánk: — Nini, mintha Herman Ottót látnám! És ez az érzés kerítette hatalmába a lillafüredi Pelelakot felkereső, kevésbé beavatott látoga­tót akkor, amikor a pokhisztor halála után fél évszázaddal egy olyan kedves, idős házaspár gondnokolta a házat, akiknek természetrajongása csak tovább növelte a látogató ebbéli bizonytalanságát!

Next

/
Oldalképek
Tartalom