Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

VERES LÁSZLÓ: Herman Ottó és a miskolci múzeum

kedett valamilyen nyomtatásban megjelent mű. „A természetrajz, természettan, földrajz és mérnöki tudományokat irodalmilag is művelték" cím alatt Herman Ottót egyetlen mondatban mutatják be mindösszesen: „Magyarország pókfaunája czímű jeles művét részben a Hámorban és Miskolczon írta meg." Az V. kötetben Szendrei azonban nem térhetett ki már a miskolci paleolit leletek bemutatásától. Mindezt azonban különösebb lelkesedés nélkül teszi, a tények szigorú ismertetését végzi el Herman Ottó írásaira támaszkodva. Nem büszke arra, hogy az őskőkor kutatás a városban kezdődött el az 191 l-re már hitelesített bizonyítékok alapján. Ha úgy tetszik, Szendrei mai divatos kifejezéssel élve, elhallgatta az őskori leletek tudományos PR-értékét. Herman Ottó mellőzésének másik oka a helyi pokúkában érvényesülő sajátosságokból adódott. 1893—96 között ugyan megválasztották Miskolc országgyűlési képviselőjének a 48-as függetlenségi párt színeiben. Mindez történt Kossuth hathatós támogatására. A század végén és a 20. század első évtizedében azonban a kormánypárt kerekedett felül a város és a megye vezetésében egyaránt. A sajtó támadta Herman Ottó poktikai megnyüatkozásait, a tudományos és a társadalmi közélet híreiből pedig teljes mértékben kirekesztette. A nagy tudós hámori születésűnek vallotta magát és hirdette, hogy Miskolc volt a nevelővárosa, ahol tanult, ahol közek rokonai éltek, és ahol házasságot kötött. Ebben a városban elsősorban a kisemberekkel tartott kapcsolatot. A kultúra és a helyi tudományos élet hangadó rétegei szinte féltek kapcsolatot teremteni Herman Ottóval. Az 1899-ben megalakult miskolci múzeum és Herman Ottó kapcsolatát is enyhén szólva a hűvös távolságtartás jeUemezte hosszabb ideig. Ennek az volt az oka, hogy az 1891-ben megtalált Bársony-házi leletek hatására kibontakozó tudományos vitában a múzeum nem áüt ki Herman Ottó meUett, és a múzeum kányítói nem adtak sem szóban, sem írásban lehetőséget tudományos nézetei kifejtésére. Holott a múzeum munkatársainak el keUett volna gondolkodni Herman Ottó igazán, miután több őskori lelet is gazdagította a gyűjteményt, többek között a Tiszai pályaudvar fűtőháza építésekor 1900-ban feltárt hatalmas méretű mamutagyar. A múzeum 1902-ben megjelent első kiálktásán még emktésre méltónak sem találták a Bársony-házi leleteket és Herman Ottó gyűjtő-feldolgozó munkáját. Borsod vármegye és Miskolc város múzeuma, valamint Herman Ottó között 1907 után alakult ki normáks szakmai munkakapcsolat. Köszönhető mindez a múzeum nagy tudású, széles látókörrel rendelkező őrének, Leszih Andornak, aki 1907től 1949-ig alakította a közgyűjtemény arculatát. A Borsod-Miskolci Múzeum 1907-től vált igazi közgyűjteménnyé, amelyben a kor színvonalának megfelelő harmóniát sikerült megvalósítani a hármas múzeumi alapfeladat: a gyűjtés, a tudományos feldolgozás és a bemutatás között. A múzeum vezetése Leszih Andor elgondolásai alapján három fő tudományos célkitűzést határozott meg az elkövetkező évtizedre. Ezek között elsőként „a diluviáks ember kérdésének ügye" tisztázását, vagyis a Herman Ottó által 1891-ben ekndított gondolat végső bizonyítását, miszerint a Szinva völgye és a Bükk barlangjai valóban az ősember lakóhelyéül szolgáltak. 1907 decemberében a Múzeumi Bizottság egyenesen megkövette a 72. évében járó nagy tudóst, és jegyzőkönyvben méltatták tudományos munkásságának jelentőségét. Ez volt az első alkalom, mikor Miskolc város