Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)
VÁSÁRHELYI TAMÁS: Herman Ottó a Magyar Nemzeti Múzeumban
történetét Kossuthnak írja meg 19 lelkendezve a szerző tudományossága és stílusa fölött: „E% a kézirat Magyarország halfaunájához a Z adatokat tartalmazna; legbecsesebb része a magyar népies nevek bámulatosan pontos, gyönyörű gyűjteménye, tájak és folyók, illetőleg tavak szerint... Rögtön nekiestem és rendbe szedtem a neveket tájak s^erint. " Es evvel hamarosan vége is szakadt a zoológus-muzeológus pályának, mert egy halnév helytelen használatának gyanúja miatt nem volt rest a Balatonig utazni, és ott újabb dolgok vonták magukra érdeklődését — s lett belőle néprajztudós. 1882 körül írja: „Siófokon szememet szúrta a soknemű halászszerszám; kezdtem én azj jegyez^getni... hozzáfogtam a rajzoláshoz is. A.Z a sok magyaros mesterszó csak úgy csengett a fülembe... oly munkakedv, mondhatni lelkesedés szállott meg mint még soha". 10 Ebből a momentumból a Nemzeti Múzeumnak és a Mezőgazdasági Múzeumnak jelenCsiby Mihály grafikája Herman Ottóról tős fejlődése indult el, hiszen a zoológusból hamarosan néprajzos, a „magyarok ősfoglalkozásának" szenvedélyes kutatója, kiállítója lett. De mintha ott sem a gyűjtő-muzeológus dominálna, hiszen Xántus János 1892-ben áttekinti a néprajzi gyűjtemény anyagát, és nem említ semmit. Sajnos a Mezőgazdasági Múzeum számára összeszedett anyaga is jórészt elkallódott. 21 Szobrok a múzeumkertben Az épülettől északra találjuk Herman Ottó szobrát, egyetlen kőtömbbe faragva, ahogyan ő maga formálta ki saját, sokakra ható, több tudományágban alapozó, megtermékenyítő egyéniségét a nyers anyagból, a rendszeres tanulmányokat sosem végzett, de kíváncsi, nyitott, a tárgyüagos megfigyelésre, elfogulatlan következtetésre mindig kész emberből. Jelen van a kőszobor formájában is, nagy alapítónknak, Széchényi Ferencnek és kortársainak, Rómernek, Pulszkynak és Hampelnek közös emlékműve szomszédságában. Itt a helye, a legnagyobbak közt. 19 ERDÓDY 1983. 351-353. 2Í » LAMBRECHT 1985. 2i VERES 2002.