Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)

URAK ISTVÁN: Herman Ottó kolozsvári tevékenysége

írjanak le. Velük ellentétben, Herman Ottó szemei előtt mindig a nagy egész lebegett és megvetette az efféle „fajgyártókat". A múzeumi gyűjtemény rendszerezése után, felmérve a hiányosságokat gyűjtőutakat tervezett Erdélyben a meglévő gyűjtemény pódására és főleg saját tudásszomja kielégítésére. Leggyakrabban és legszívesebben a Mezőséget és a Székelyföldet járta. Barangolásai során számtalan feljegyzést tett. Például a nyárádnagyági fogadóról a következőket írta: „Fogadósné elővette kötény bal szegletét és nagyokat törölt fia orrán, s utána nekiállt a puliszkafőzésnek, mely szilárdan sikerült. Irántam való különös tisztelete ösztönözhette, hogy ismét elővette kötény bal szegletét, s nagyot törölt vele a tányéron. Később még a szemét Is az^al törölte meg" 1867 és 1868 tavaszán egy-egy negyedévet töltött Gyekén és Mezőzáhon, ahol madártani megfigyeléseket végzett, tanulmányozta a Mezőség- Hódos- és Szarvas-tó madárvilágát. Feljegyzi a vándormadarak érkezésének dátumait, időjárási viszonyokat, hőmérsékletet, légnyomást. Olyan madárritkaságokat sikerül zsákmányolnia mint a törpesirály, rozsdás torkú pityer vagy kékcsőrű réce. 1868-ban az Eskükő falu közelében levő Igric-barlangban ásatásokat vezet, hogy egy barlangi medve csontvázát megszerezze a múzeumnak. Egy időben kétnaponta találkozik a Katonán lakó öreg gróf Korniss Alberttel és a mezőségi kastélyból Vas Béla gróffal, aki akkor még 11 éves volt. Rövid előadásokat tart lelkes hakgatóinak a természet titkairól. Valósággal rákapott a tanítás ízére és előadásmódja is sokat fejlődött: nyugodt derűvel, belső biztonsággal beszélt, nem feledkezve meg a fordulatokról, csattanókról. Később ezt a stílust alkalmazta tudományos előadásain is. Elete erdélyi éveiben hitvakásává vált, hogy olyan magyar tudományt kell teremteni, amely minden érdeklődő, józan eszű ember számára elérhető. Olyan magyar tudományt, amely eredeti: maga kutat, alkot, s nemcsak más népek tudósait fordítgatja, utánozza, idézgeti. Egy nemzetközi rovarász érdekszövetséget szervezett. Részt vettek benne Frivaldszky János, az egyenesszárnyúak pesti szakértője, George Frauenfeld lovag, a hártyásszárnyúak bécsi szakértője, Gaspar Dietrich, a zürichi poloskaszakértő és jómaga, Herman Ottó, a pókok nagy mestere. Gyűjtéseiket egymás között kicserélték és meghatározták. A kolozsvári múzeum is kellő arányban részesedett ebből az anyagból. Magyarország határain kívül is kezdték komoly tudósként tisztelni. írásai már nemcsak az Erdélyi Múzeum Egyesület évkönyveiben, hanem a bécsi Zoologische — Botanische GeseUschaft közleményeiben is megjelentek. 1870-ben Karl Brunner von WattenwyU Bécsbe csábítja a gyűjteményének őri ákását ajánlva. Brassai álláspontja döntő súllyal esik a latba, amikor nemet mond: „.. .tettesen és valóban Brunner úr komornyikjának áll. (...) .. .most egy közintézet hivatalnoka, és ezennel és ezentúl egy magános egyén szolgája akar lenni." Egyébként K. B. von WattenwyU vele egy évben hal meg, 92 évesen. Herman Ottó törzsvendég volt a színházban. Gyenge haUása miatt mindig az első sorban ült. Hosszú haja és szakáüa miatt feltűnő figura volt, a színészek is felfigyeltek rá. Itt látja meg 1869-ben első feUépésén Jászai Marit, a kolozsvári színház fiatal primadonnáját, akibe szerelmes lesz. Csak két évvel később, 1871-ben ismerkednek össze. Jászai Mari akkor már elvált férjétől, Kassai Vidortól. 1872 tavaszán