Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)
SZINETÁR CSABA: A pókász Herman Ottó
jelent meg. Ez tartalmaz egy ma is tanulságos metodikai részt, s ezt követi a lekó rész, melyben 328 hazai fajt mutat be. Ebben az időben ez annyit jelentett, hogy Európa legkutatottabb országának számított Magyarország. (Ezzel egy időben Németországból 135, Angkából 304, Svédországból 308 fajt jegyeztek.) Nemrégiben, amikor sokadszorra olvastam el a Mosztonga mocsárvilágának (Doroszló környéke) pókjait bemutató leírást, akkor jutott eszembe az alábbi gondolat. A múzeumlátogatók számára kiváló lehetőséget jelentenek egy tárlaton vagy művészeti gyűjteményben való ekgazodáshoz a kívánt nyelven és részletességben közölt, fejhallgatóból szóló tárlatvezetők. Némi szakmai elfogultsággal elképzeltem, hogy egy vízi túrázó megák egy nádas öblében, bekapcsolja a fejhallgatót és figyek Herman Ottó szavait. )f A nádasban a% uralkodó alak a\ erős nádi keresztespók... A\ ugrópókok közül a Marpessa-fajok uralkodnak, rendesen a leveleken leselkednek... " orzó vidrapók, a tömött légtakaró szőrzeténélfogva biztosan mozog a vízjelszínén" (f. köt., 1876). Herman Ottó a szakmai hitelesség meUett tudott irodalmi élményt is nyújtóan fogalmazni. Mára számtalan kiváló pubkkáció született a pókok fonálrepítő viselkedéséről, a viselkedés kiváltásához szükséges időjárási tényezőkről. Műszeres mérések alapján tudjuk, hogy a fonákepítéshez 3—5 km/óra az optimáks szélsebesség. Érdemes elolvasni Herman Ottó szavait az „őszifonákól", vagy ismertebb népi nevén ökörnyákól. >f A tünet derült, jelesen oly őszi és tavasai napokon folyik, amelyek kellemes hőmérséklet mellett gyenge légáramlattal, szellő által tűnnek ki. "(I. köt., 1876). Hasonló élmény az egyes fajok bemutatása, ezek alapján szinte fékeismerhetetlenül kitalálhatjuk, hogy mely fajról adott „személylekást". Aki a homoki, vagy más száraz gyepekben járva a pkos ugrópókot (Philaeus chrysops; Poda, 1761) látja, annak elég az alábbi sorokat elolvasni, hogy szinte biztos legyen benne, hogy „kivel" találkozott. „Előteste fényesen fekete, végteste rikító czinóber vörös, középen egy tiszta fekete, terjedelmes lándzsafolttal, mely elejétől majdnem a fonókig lehatol... vadászatát nagy szákésekkel a verőfény teljes hevében űzi. "(II. köt., 1878). Nem a szűkre szabott tudományos nyelvezet jellemzi kásáit, de éppen ez a stílus ad lehetőséget olyan közlésekre, melyek ösztönzők lehetnek egy-egy megfigyelésre, a felfedezés örömének felkínálására. Az általa leírt magyar aknászpókról (Nemesi pannonica) P az alábbit írja: „rókavörös, de egészben inkább sárgásba húzó színezettel" „magam Franciaországból és Corfu singe téről ismerem, lakásának leírását Monpelllerből szármázd minta szerint adom. " „Reményiem, hogy a gondos kutatás a pókkal együtt annak lakását is felfedezi hazánk területén. "(II. köt., 1878). A magyar nyelv használata Herman Ottó arachnológiai munkásságában ,yA magyar Nomenclaturánál csak a jelentőséget tartottam szem előtt; igyekeztem, hogy a név, a% állatnak valamely sajátságára vonatkoznék. " általam alkalmazott magyar neveket nem akarom mértékadónak feltolni, sőt megengedem, hogy némelyik nyelvészeti szempontból kifogás alá is esik; de megnyugszom abban, hogy nem rosszabbak, mint azok, mint melyek cultumépek irodalmában szerepelnek. 8 HERMAN 1879. 9 MERMAN 1878.
