Hevesi Attila - Viga Gyula szerk.: Herman Ottó öröksége (Miskolc, 2006)
RINGER ÁRPÁD: Herman Ottó és a régibb kőkor régészetének és őstörténettudományának miskolci születése
HERMAN OTTÓ ÉS A RÉGIBB KŐKOR RÉGÉSZETÉNEK ÉS ŐSTÖRTÉNET-TUDOMÁNYÁNAK MISKOLCI SZÜLETÉSE - RINGER ÁRPÁD Bevezetés Miskolc egyik nemzetközileg is számon tartott — a városban viszont sajnos annál kevésbé ismert — tudománytörténeti nevezetessége, hogy 1891 és 1906 között itt — a megyeszékhelyen és a szomszédos Bükk-vidéken — született meg és bontakozott ki hazánkban az őskőkori régészet és őstörténet-tudomány. Az immár több mint egy évszázados szakkutatás nyomán elmondható, hogy mindmáig ez maradt az országnak az a része, ahonnan a legtöbb ismeret gyűlt össze az emberi történelem távok kezdetekői. Mindez főként az utolsó magyar pokhisztornak, Herman Ottónak köszönhető. E tanulmány célkitűzése, hogy röviden felvázolja a tudománytörténet e nevezetes miskolci vonatkozásait. Kutatástörténet Herman Ottó 1892-es fellépéséig A magyarországi ős- és átmeneti kőkor kutatásának távok előzményei egészen a XVIII. századig nyúlnak vissza. Természetvizsgálóink — if). Bucholtz György (1688-1737), Bél Mátyás (1684-1749), Fridvalszky János (1822-1895), Korabinszky János Mátyás (1740-1811), Nedetzky Elek (1737-1809) - figyelme ekkor fordult a barlangok felé. A karsztos üregek mélyén sárkánycsontoknak s mennyköveknek vélt őslénytani leletek és kovakő tárgyak kerültek elő, amelyek nyomán születtek és szaporodtak el Európa-szerte a sárkány- és mennykőbarlang elnevezések. A rejtélyes barlangi leletek közül különleges érdeklődésre tarthattak számot a „ménköveknek" vagy „fénköveknek" mondott pattintott és csiszolt kőszerszámok — hiszen ezek eredetét — régi hiedelem szerint — a vikámlásra vezették vissza. Miután azonban a barlangokban villámcsapás nem lehetséges, fölmerült a gyanú, hogy a kitöltésükben talált kovatárgyak emberkéz által juthattak a karsztüregek belterébe. Talán régi korok barlanglakói vitték ezeket tanyahelyükre. A barlangi ember ötlete egy lépéssel előbbre mozdította az őstörténettudomány és a karsztüregek kutatásának kibontakozását. A 19. század kezdetén Georges Cuvier (1769-1832), a francia őslénybúvár oszlatta szét a barlangi sárkánycsontok legendáját azzal, hogy leírta: ezek a maradványok valójában a barlangi medvék és más jégkori emlősök emlékei. A karsztüregek és barlangok kánti felfokozott érdeklődés a 19. század közepén és második felében vezetett el Magyarországon az eredetileg osztadan kezdeményből három tudomány, az őslénytan, a barlangászat és a régészet önáUósodásához. 1 1 RINGER-VERES 2000.
