Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)

a szoknyával azonos anyagból készült ujjasok fölé is felvették, ugyancsak ünneplőbe (2. kép). A kistáji viseletcsoport többi községében jóval szerényebb érdeklődést tanúsítottak az ilyen mellények iránt. Nógrádsipeken 1947-48-ban tünt fel a matyó-lajbi ugyancsak fekete változata, kizárólag a leányok ünnepi viseletében - a maguk horgolta mellény mellett, hogy aztán rövidesen mindkét változat átadja helyét a gyári kötött lajbikwàk. Itt a két átmeneti változatot jelentő mellényfélét a vállkendő elhagyásával hozzák kapcsolatba, ezek alá ugyanis már csak fejkendő méretű kendőt viseltek. A szomszédos Varsányban szintén volt nyoma az 1940-es évekből a paraszti viseleten belül a hímzett filcmellényeknek. Erről Gergely Katalin számol be és a mezőhegyesi summásmunkával hozza kapcsolatba,

14 ahol mezőkövesdiekkel együtt dolgoztak varsányiak, s „többen jöttek haza [onnan] ilyen lajbiban". Itt azonban a - szintén matyó-lajbinak nevezett - mellény zöld alapszínű változatát választották.

15 A matyó-lajbi vázolt nagylóci elterjedése mellett máshonnan is hozhatunk példákat arra, hogy a matyó termékek befogadásának hátterében az áruhiány állt. Tipikus megnyilvánulása ennek a kazári matyókendő. Fülemile Ágnes és Stefány Judit kutatásaiból tudjuk, hogy az 1930-as évek elejétől 1944-ig rendszeresen megjelent Kazáron egy házaló matyó család, akiket a környékbeli falvak asszonyai is felkerestek ilyenkor.

16 A trianoni határok meghúzásával a jórészt cseh gyárakban készült „híres" selyemkendők beszerzése megnehezedett. Ennek tudható be, hogy a matyók hímezte, közvetítette (kék és lila alapszínű delén) vállkendő keresett lett, s az ünnepi öltözet hagyományos selyem vállkendőjével azonos funkcióban beépült a kazári viselet rendszerébe. Egyébként a viselet elhagyásáig megyeszerte használt, különböző anyagú, müselyemmel kivarrott, többnyire jellegtelen mintázatú fejkendők között is bizonnyal voltak matyó kézimunkák éppúgy, mint ilyenekről helyben másolt példányok. Hasonló volt a helyzet a beszerezhetetlenné vált jaquard szalagokat helyettesítő, különböző szélességű, kézzel és géppel egyaránt hímzett taftszalagok esetében is (XV. színes kép). Azzal a különbséggel, hogy ezek motívumaik alapján gyakrabban rokoníthatók a matyó kézimunkákkal. Rimóc környékén matyó-szalag volt az ilyen pántlikák neve, matyó árusok kínálták, emlékezet szerint az 1950-es években is lehetett még ilyet kapni. A Kazár környéki viseletcsoportnál van adat matyók készítette kötényről, posztókendőről, hímzés nélküli kötött mellényről,

17 az adaptáció részleteit azonban kevéssé ismerjük. Ehhez szolgál adalékul a balassagyarmati múzeumi gyűjtemény. Egy 1950-ben fényképezett kazári menyecskén (3. kép) látható kötény mintája csaknem tökéletesen egyezik egy olyan matyó hímzésű kötényével (XVI. színes kép), amelyet ugyanebben az évben vásárolt a múzeum a balassagyarmati vásáron áruló kereskedőtől.

1 Ez arra utal, hogy „szériában" készült termékekről volt szó, amit az adott formában elfogadtak, viseletükbe illeszthetőnek ítéltek a vásárlók. Hozhatunk azonban olyan példát is, hogy a mezőkövesdiek által terjesztett áru csak kiindulópontul, mintául szolgált. Egy 1930-as években Kazáron kivarrt vászonkötény egyik mustrájában nem nehéz felismerni a matyórózsás-szőlőfürtös kései matyó hímzésminta előképét.

19 14 A közös summásság közvetítő szerepének több megnyilvánulásával találkoztam a téma vonatkozásában. Pl. a matyó kereskedőknél megrendelt hímzett terméket falubeliek hozták el Mezőhegyes közbeiktatásával Rimócra. Ugyanitt műselyem hímzöfonalat szereztek be „summás cimbora" közvetítésével Mezőkövesdről. 15 GERGELY 1978: 225-226. 16 FÜLEMILE-STEFÁNY 1989:60, 123. 17 FÜLEMILE 1991: 381. 18 Gyűjtő Manga János. 19 Ltsz. 63.31.10., gyűjtő Flórián Mária.