Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)

matyó szoknyaforma naprakészen követte az 1890-es évek divatját. Fügedi Márta megemlíti, hogy még a summáslányok is magukkal vitték, és a vasárnapi misére felöltötték a „fodrost", a „dúsfodrú gyolcs alsószoknyát, mely a matyó szoknya jellegzetes harangformáját adja".

23 A matyó nök felsőruháinak egy része az ingváll továbbfejlesztéséből alakult ki, másik része pedig eleve a városi blúzfélék átvételének tekinthető. A 19. század végén még nagy szerepe volt a ködmönnek, a kuzsunak is. A ködmön és a mente utódjaként egy polgárias formájú, szabású, de színei miatt parasztos megjelenésű, ujjas felsőruhát alakítottak ki, a vattás réklit. Ennek a polgárosodó női ruhatárnak azonban maradt egy nagyon is parasztos darabja, a sure, amit az 1890-es években még házi vászonból, kékfestőből, később fekete vászonból, klottból, selyemből is varrtak (15. kép). A sure eleinte még nagyon is egyszerű, szálánvarrott, majd szálhúzásos hímzését csak lassan váltotta fel a laposöltéses, szücsös színes hímzés

24 (16. kép). A szücsselyemmel, majd műselyemmel varrt és fémcsipkével díszes későbbi surcok révén a „matyó viselet a köztudatban úgy szerepel, mint valami ősi, keleti ázsiai örökség... Ez azonban nem így van. Ami a matyó viseletben ősi, keleti eredetű ruhadarab, az egyebütt is megvan a magyarságnál. Ami pedig a színpompát illeti, az a múlt század vége felé, szinte a szemünk előtt fejlődött ki" - írta Györffy István 1929-ben.

25 * * * A Fügedi Márta által a népművészete miatt vizsgált három tájegység parasztviseletei, elsősorban női viseletei, három öltözettípust képviseltek: Kalotaszegen a nemesi öltözet elemeit is őrző régies parasztviselet, a Sárközben a 19. század második felének polgári divatelemeit is ötvöző új parasztos népviselet, Mezőkövesden pedig egy századvégi városias parasztöltözet képe rajzolódik ki (17. kép). Kalotaszeg és a Sárköz népének öltözködését a halmozás és a gazdagság jellemezte. Az igazi kiöltözések a templomba járáshoz igazodtak. Különösen úrvacsorára kellett új „mutatni való,"

26 mert ha máskor kongott is a templom az ürességtől, az úrvacsorák alkalmával minden valamirevaló ember ott volt. A református tájak népviselete általában értékesebb volt, mint a hetenkénti templomi megjelenésre kötelezett katolikus falvaké, ahol olyan indokkal, hogy valakinek nincs új, bemutatni való öltözete, nem lehetett a vasárnapi miséről elmaradni. Jobbára a szegény katolikus helységekben, körzetekben virágoztak fel a legújabb népművészetet képviselő, színes, szabadrajzú hímzéssel díszített, lényegében házilag is előállítható, a legolcsóbb gyolcsból és klottból varrt ünnepi öltözetek. Erre példa Mezőkövesd. IRODALOM ANDRÁSFALVY Bertalan 1975 Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig. Tanulmányok Tolna megye történetéből VII. Szekszárd 23 FÜGEDI 1997: 105. 24 HERKELY 1939: 69. - kimutatta az új stílusú matyó hímzés szücsös eredetét, a híres varrók, Pólik Erzsébet és Kis Jankó Bori felmenői között is voltak szűcsök. 25 GYÖRFFY 1929: 153. 26 KOVÁCS 1942: 10-13.