Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
körüli birtokának korlátjai között. A 16. századi gabonadézsma-jegyzékek szerint az egész dél-borsodi és hevesi tájon kimagaslóan leggazdagabb Mezőkövesd, a török uralmat is átvészelve, a 19. században az ország egyik legszegényebb, nagy lélekszámú településévé vált, a népesség rendkívül gyors szaporodása következtében. A szomszéd mezőváros, a 30^10%-ban nemesek által lakott református Mezőkeresztes területe és 18. századvégi lélekszáma alig 30%-kal volt kisebb Kövesdénél, de a születéskorlátozás útjára lépve, másfél évszázad múlva lélekszáma nem sokkal haladja meg a katolikus matyóság „fővárosa" lakosságának egyötödét. Mezőkövesd népessége az 1780-as évtizedbeli mintegy 4600-ról a második világháborúig 4,5-szörösére futott föl, s ha ehhez hozzávesszük az 5-6 ezer főnyi vándorlási veszteséget, az emelkedés még nagyobb mértékű lett volna. Ilyen ütemű népességnövekedés általában jelentős ipari, városi fejlődéssel szokott összekapcsolódni. Mezőkövesd azonban megmaradt mezőgazdasági településnek. Az 1880-as években feltörték a legelőket is, s így több mint 50%-kal megnövekedett a szántóterület, de a népesség ennél is nagyobb mértékben szaporodott, s egy lakosra a századfordulón még kevesebb földterület jutott, mint a 19. század elején. Földszerzési lehetőség és ipari munkaalkalom hiányában, az 1880-as évektől - amikor megkezdődött az országban a kapásnövények nagyobb mértékű termelése és a belterjesebb állattenyésztés takarmány alapjának kiszélesítése - megindult Mezőkövesdről a „summásjárás": elszegődtek bérmunkásként nagyobb gazdaságokba az ország legkülönbözőbb részein (az 1930-as években még külföldre is) kora tavasztól késő őszig tartó mezőgazdasági idénymunkára. A század elején 2700-2800, az 1920. és 1930. évi népszámlálási adatok 3700-3800 mezőgazdasági munkást mutatnak ki, de olykor 5 ezret is meghaladó summásszerződést kötöttek, mert nemcsak a teljesen nincstelenek, hanem a törpebirtokosok, parcellatulajdonosok jelentős része is elszegődött summásnak. A századfordulón Mezőkövesd népességének több mint 80%-a mezőgazdasági foglalkozású volt, számuk csak az 1930-as években csökkent, de még 1941-ben is a lakosság 2/3-át a mezőgazdaság tartotta el. A földnélküli, nincstelen szegénység 1945 utáni kitelepülésével a mezőgazdasági népesség aránya a 49-50%-os országos átlag közelébe csökkent. Az erőltetett iparosítás, a mezőgazdaságot sújtó terhek és a földtől való menekülés következtében 1960. év elején már csupán minden negyedik ember élt a mezőgazdaságból, 1970-ig az agrárnépesség aránya 20% közelébe csökkent. Az aktív keresőknek 1980-ban már alig 1/10-ét foglalkoztatta a mezőgazdaság, az ezredfordulón pedig csupán 5%-át. A mezőgazdasági lakosságnak a 20. században megindult lassú, majd rohamos csökkenéséhez az ipari foglalkozásúak számának fokozatos, a század derekától pedig ugrásszerű emelkedése kapcsolódik. Egy 1847. évi összeírás 74 iparral foglalkozó személyről ad számot, közülük 47 mesterről. A századfordulón félezernél több ipari foglalkozású kereső személyt vettek számba, ezek fele önálló iparos, túlnyomó részük egyedül vagy legfeljebb egy inassal (segéddel) dolgozott. Ezen kívül több mint 1800-an keresetkiegészítésképpen foglalkoztak iparral, túlnyomórészt kézimunkázó nők. A kisipari keretek között működő személyek száma a század derekáig fokozatosan csökkent, 1960ban már alig több mint 100 önálló kisiparost tartottak nyilván, mert 1950 körül a köztulajdoni rend viszonyai között egymás után különböző kisipari szövetkezeteket alakítottak. A szövetkezeteken kívül létrejöttek a helyi igények kielégítésére kisebb, ún. „tanácsi" vállalatok, majd az 1970-es évektől az egyes minisztériumok felügyelete alá tartozó nagyobb állami vállalatok. Az iparból és építőiparból élő lakosság aránya a század eleji alig 10%-ról a második világháborúig lassú fokozatossággal 16%-ra emelkedett, a század közepére elérte a
