Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)

mának növekedése: az 1869-ben végrehajtott népszámlálásig lakossága megkétszereződött, a század végéig pedig további 6 ezerrel 15 ezer fölé emelkedett, tehát egy évszázad alatt háromszorosára nőtt a népességszám. A természetes szaporodás évi üteme a 19. század utolsó évtizedeiben közel 20 ezrelék volt, a 9-10 ezrelékes megyei és a 1213 ezrelékes országos átlaggal szemben. A népsűrűség a századfordulón (156 fő/km

2

) háromszorosa a környék átlagának. Szentistván népessége az ismétlődő kolerajárványok súlyos veszteségei ellenére is a 19-20. század fordulójáig több mint megkétszereződött. Tardé pedig mintegy 2/3-ával növekedett. Ha azonban a jelentős elvándorlást is figyelembe vesszük, Tardon is megkétszereződött volna a népességszám. A 20. században - miként országszerte - mérséklődött a növekedés, az első világháború két utolsó évében meg is fogyatkozott a népesség. Az 1920-as években a természetes szaporodás közel fele, az 1930-as évtizedben a teljes születési többlet elhagyta mezőkövesdi szülőföldjét, a századfordulótól mintegy 4 ezer fő a vándorlási veszteség. Ilyen mértékű elvándorlás ellenére Mezőkövesd az 1941. évi népszámláláskor kimutatott közel 21 ezer lakossal az ország legnépesebb nagyközségei közé tartozik: csak Csepel és Ózd, a két nagy ipari központ, az Alföldön pedig Békés és Törökszentmiklós valamint Szarvas lélekszáma nagyobb Kövesdénél, a nem városi rangú települések közül. Az ország lakossága a második világháború katonai és polgári embervesztesége, a német lakosság felének kitelepítése és a politikai indíttatású nyugati külföldre távozás következtében 1,2%-kal csökkent, Mezőkövesd lélekszáma pedig az 1940-es évek végén 13,2%-kal, közel 3 ezerrel volt kevesebb, mint az évtized elején. A legnagyobb népességveszteséget az 1940-es években könyvelte el a háborús veszteségek, a szervezett kitelepítések és a továbbra is folyamatos elvándorlás miatt. így a század első felében a vándorlási veszteség összesen közel 8 ezerre tehető. A század második felében Mezőkövesd lakónépessége 18 ezer körül mozog. Az élveszületések száma az 1920-as évtized eleji több mint 800-ról az 1950-es évek elején - az ún. Ratkó-korszakban a születéskorlátozás szigorú tilalma ellenére - 400 közelébe zuhan, az 1960-as években 250 körüli, napjainkban pedig a 200-at sem éri el. A század elején a közel 50 ezrelékes születési arányszám még jóval magasabb volt, mint az országos és környékbeli átlag. Az 1930-as évektől a mezőkövesdi születési gyakoriság már alacsonyabb, mint a legtöbb környékbeli településé, 1940-ben pedig a 20 ezrelék körüli országos átlag szintjére süllyed. A század második felében a nyers születési arányszám már alatta marad a környékbeli és országos átlagnak egyaránt. Az 1980-as években a halálozások száma legtöbbször meghaladja az élveszületésekét. Az utolsó évtizedben az alig 200 születésre átlagosan 300 haláleset jut, vagyis a lakosság évente mintegy 100 fővel, 0,7%-kal fogy, kétszer olyan gyorsan, mint az ország ugyancsak gyorsuló ütemben csökkenő népessége. Ezt a fogyást részben ellensúlyozta a jelentős be- illetve visszavándorlás a városba. A kommunista gazdasági rendszer, azon belül különösen a borsodi nehézipar összeomlásával nagyszámú munkahely megszűnt, és sokan visszaszivárogtak eredeti lakóhelyükre. Az általában negatív vándorlási egyenleg pozitív előjelűre fordult, s így Mezőkövesd lakónépessége az ezredfordulón nem sokkal csökkent 18 ezer alá. Szentistvánon már korábban megindult a népesség lassú, majd gyorsuló fogyása. A község lélekszáma 1930-ban 4200 fölé emelkedett, utána azonban zuhanásszerűen esett a születések száma: a 20. század első évtizedében még éves átlagban 160 élveszületést regisztráltak, az 1930-as években ennek csak kb. a felét, s ezt a csekély természetes szaporodást sem tudta a falu megtartani. Nagyobb méretűvé vált az elköltö-