Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
mezőkövesdi bábu, talán éppen a millenáris kiállításból megőrzött és azóta állandóan szerepeltetett kosztümjének darabjai estek áldozatul a fosztogatásnak. 1945-1970 között a Textil- és viseletgyüjtemény fejlesztése még jobban összefonódott Fél Edit nevével, mint a korábbi időszakban Györffyével. Fél Edit intenzív és céltudatos tevékenységének köszönhetően a gyűjtemény gyors és kiugróan magas gyarapodásnak indult. Míg az országhatárral elválasztott Kalotaszeg textil-és viseletdarabjainak száma csak az 1960-as évektől szaporodott meg jelentékenyebben, addig az 1950-es évek első felében működő Matyó- és Díszítőművészeti Munkaközösség tevékenységével megalapozott Mezőkövesdé kiegyensúlyozottan, és minden más vidéket túlszárnyalva növekedett. A kimagasló eredményhez hozzájárultak a különböző intézmények és magánszemélyek hivatalos átadásai. A legszínvonalasabb anyag az Iparművészeti Múzeumból érkezett. A mezőkövesdi textilek közül a hímzésfejlődés szempontjából például kiemelkedik egy korai piros-kék pamutfonalas, szabadrajzú „cipés" - rozettás - madaras mustrájú díszlepedő, amelyen az egymás mellé komponált virágtöveket már stilizált, de még felismerhető korsókba, a „cipék" motívum-elődjébe állította a névtelen alkotó. 69 Figyelmet érdemel a 20. század eleje óta matyó mintákat is varrató, hírneves pozsonyi Izabella Háziipari Egyesület mintagyüjteményének maradéka. A Nemzeti Színház Jelmeztára pedig kiselejtezés után átadott mintegy 100 tárgyat, legnagyobbrészt matyó ruhadarabokat, közöttük néhány olyan dokumentum értékű példányt, amelyet Fél Edit meghatározása szerint az 191 l-es budapesti operabálon hordhattak. 70 A Jelmeztár jóvoltából két teljes és két koszorú nélküli Mária-lány öltözettel gazdagodott a gyűjtemény, amelyeket ugyan színpadi célra egyszerre varrattak, de ezek a kosztümök Fél Edit szerzeményezésével együtt alkalmasak lehetnek akár egy körmenet megjelenítésére is. 71 A magánszemélyek adományai közül a matyó díszítőművészet feltárása terén múlhatatlan érdemeket szerzett Dajaszászyné Dietz Vilma, rajztanár és etnográfus kollekciója említhető. 72 Fél Edit gyarapításai azonban legnagyobbrészt közvetlenül Mezőkövesdről kerültek be. Vásárlásaihoz a múzeum korábbinál kiegyenlítettebb, s nagyobb pénzügyi kerete nyújtott fedezetet. Emellett Fél Edit a gyűjtemény javára tudta fordítani a nagy kiállítások adta lehetőségeket (1953-as moszkvai, 1968-as párizsi magyar néprajzi kiállítás). Módszere is hatékonyabbnak bizonyult az elődeiénél. Míg a korábbi muzeológusok és a velük s a nekik dolgozó gyűjtők ,JEgy-egy kiemelt gyűjtőhelyet csak egyszer kerestek fel, s - hatalmas tárgyismeretre támaszkodva - kiemelték a szükségesnek ítélt tárgyakat." Ezzel szemben viszont - a továbbiakban is Fél Edit szavait idézve - „mi éveken, sőt évtizedeken át rendszeresen visszalátogattunk az egyszer már felderített gyűjtőhelyre. így kapcsolataink elmélyültek, a gyűjtők köre is kitágult, a gyűjtőtevékenység fokozódott. Ez az eljárás azért is bevált, mert az öltözetek fokozatos elhagyásával, a házbelsök modernizálásával egyre gyorsabban veszett ki a gyűjteni kívánt tárgyi világ." 73 A mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben kimagasló teljesítményének titka az volt, hogy minden lehetséges helyszíni gyűjtésen alapuló gyarapítási módot sikerrel alkalmazott. Az új szerzemények egy részét maga gyűjtötte, de munkáját az általa kijelölt feladatokkal megbízott kollégái (K. Csilléry Klára, Szolnokyné Morvay Judit, Varga Marianna, külső munkatársként Dajaszászyné Dietz 69 FÉL-HOFER 1993: 150-151, NM ltsz.: 5 1.14.973 70 FÉL 1970: 10/b. 71 NM ltsz.: 63.35.1-63.35.15; 70.150.46-70.150.63 72 VARGA 2003: I. 39-40. 73 FÉL 1989: 9.
